17 ezer élő kecskerákot fülelt le a NAV a furgon hátuljában, közel 900 milliót érnek

2022. augusztus 18. – 09:42

17 ezer élő kecskerákot fülelt le a NAV a furgon hátuljában, közel 900 milliót érnek
Az elkapott kecskerákok – Fotó: NAV

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a nagylaki határátkelőhelyen egy román furgonban 181 hőszigetelt ládában 17 ezer élő kecskerákot találtak. Az előzetes szakértői vélemény alapján az állatok Magyarországon védettek, eszmei értékük egyedenként 50 ezer forint. Szállításuk engedélyköteles, de mivel a sofőrnek nem volt ilyen okmánya, a pénzügyőrök természetkárosítás miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

Az állatokat a NAV és a rendőrség átadta a Szegedi Vadasparknak.

Fuvarlevele szerint a sofőr 772 kilogramm élő kecskerákot szállított Olaszországba. A védett állatok természetvédelmi értéke meghaladta a 842 millió forintot.

A NAV sajtóközleményében azt írja, hogy kiemelt figyelmet fordítanak az állat- és növényvédelemre. „Kollégáink számára fontos küldetés, hogy megakadályozzák a nemzetközileg védett fajok egyedeinek csempészését és fellépjenek a szaporítók, és az illegális állatkereskedelem ellen. Intézkedéseik az állatok védelmét, jólétét szolgálják” – írják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!