Kúria: Varga Zs. Andrásnak nincs köze a felesége kinevezéséhez

2022. augusztus 16. – 08:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A Kúria elnökének semmilyen szerepe nincs az ítélőtáblai pályázatok elbírálásában” – közölte közleményében a Kúria hétfőn. Arra reagáltak, hogy nemrég kiderült: a Kúria elnökének, Varga Zs. Andrásnak a felesége lett a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának tanácselnöke, annak ellenére is, hogy a bírák által tartott választáson kevesebb szavazatot kapott, mint egy másik jelölt. A Hvg.hu azt írta, hogy a szavazáson 14-en szavaztak a nyertes pályázóra, 36-an pedig ellene.

A Fővárosi Ítélőtábla elnöke már visszautasította, hogy politikai kinevezés történt volna, és azt mondta, azért lett Kovács Helga Mariann a tanácselnök a szavazás eredménye ellenére is, mert képzettebb.

A Kúria szerint Magyarország alkotmányos rendje nem engedi a bírák családi kapcsolatainak vizsgálatát pályázatok elbírálása során. „Képtelenség is lenne a bírósági vezetők hozzátartozóit sajátos végzettségüktől, hosszú tanácselnöki és több évtizedes bírói tapasztalatuktól függetlenül kizárni a pályázatokból. Össze nem függő események összekapcsolt bemutatása érdekes lehet, de valós nem” – írták. Az ügyben korábban kérdéseket is küldtünk, de erre nem válaszoltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!