Fővárosi Ítélőtábla elnöke: A Kúria elnökének felesége képzettebb, ezért lett ő a tanácselnök a szavazás ellenére

2022. augusztus 15. – 18:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kovács Helga Mariann, a Kúria elnökének, Varga Zs. Andrásnak a felesége lett a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának tanácselnöke, annak ellenére is, hogy a bírák által tartott választáson kevesebb szavazatot kapott, mint egy másik jelölt. A Hvg.hu azt írta, hogy a szavazáson 14-en szavaztak a nyertes pályázóra, 36-an pedig ellene.

Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke szerint ez nem probléma, és visszautasítja azt a feltételezést, miszerint politikai kinevezés történt volna. Hétfői közleményében azt írta, a szavazás csak véleménynyilvánító javaslat volt, amely nem köti a kinevezőt, ugyanis a tanácselnökök kinevezése nem választással történik.

„A Fővárosi Ítélőtábla elnökeként visszautasítom, hogy a tanácselnöki kinevezés politikai befolyásra történt és egyben méltatlannak tartom ezt a feltételezést. A Fővárosi Ítélőtábla az igazgatási és ítélkezési tevékenységét a törvényeknek megfelelően végezte és végzi. (…) A véleményező szerv javaslata a kinevezésre jogosultat nem köti, ezért hamis annak a látszata, hogy a tanácselnöki kinevezés alapja kizárólag egy »bíróválasztó kollégiumi szavazás« lenne

Dr. Kovács Helga Mariann tanácselnöki kinevezésére kizárólag objektív szempontok alapján került sor”

– áll a közleményben, amely kiemeli, hogy Kovács három szakjogászi végzettséggel, valamint egy mesterképzésen szerzett diplomával is rendelkezik.

„Rendkívül kiterjedt jogirodalmi, előadói és tudományos tevékenységet végez anyagi jogi és eljárásjogi tárgykörökben. Tudományos fokozatának a megszerzése folyamatban van. Két kommentár társszerzője, továbbá 8 évet meghaladó tanácsvezetői tapasztalata van.

Ezzel szemben a másik pályázó ilyen mértékű felkészültséggel nem rendelkezett, továbbá a nem nyertes pályázó által a pályaművében megfogalmazott célkitűzések közül az időszerűség érvényesülését a kinevező nem látta biztosítottnak, amely kiemelt társadalmi érdek” – indokolta a választást a Fővárosi Ítélőtábla elnöke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!