Felakasztotta magát egy fára egy fiatal férfi Szeged belvárosában

2022. augusztus 16. – 10:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szegeder.hu információi szerint egy fiatal férfi felakaszthatta magát a Tisza Lajos körút 39. előtti egyik fára, az Anna-kútnál. A helyszínen hajnali 2 óra körül három mentő- és két rendőrautó tartózkodott. A fáról egy fehér kötél lógott, amellett pedig mentők dolgoztak ekkor.

Az egyik önkormányzati cég munkatársai éppen a helyszínen voltak, és azt mondták, látták, ahogyan a kötélen lóg egy személy, akit a mentők arról levágnak, majd újraélesztését a járdán megkezdik.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság részéről Balázs Csaba r. főhadnagy megerősítette a hírt a Szegedernek. Mint elmondta, egy főt szállítottak kórházba, és információik szerint haláleset nem történt. Az Országos Mentőszolgálattól Méhes Dóra kommunikációs szervező arról tájékoztatta a Szegedert, hogy az esethez több mentőegységet is riasztottak, a helyszínről pedig egy fiatal férfit újraélesztést követően stabil állapotban szállítottak a területileg illetékes kórházba.

Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!