Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Lehet, hogy mégsem zárnak be a kis benzinkutak

2022. augusztus 13. – 18:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

588

Az üzemanyag-kiszolgálást szüneteltetni kényszerülnek augusztus 19-20-án a Független Benzinkutak Szövetségéhez tartozó és azt támogató benzinkutak, jelentette be pénteken a szövetség. Közleményükben a „kialakult ellátási hiányokra, bizonytalanságokra és a ki nem fizetett anyagi támogatásokra” hivatkoznak. Egri Gábor elnök a Telexnek azt mondta, 350 üzemeltető alkotja a tagságukat, hozzájuk 500-600 benzinkút tartozik, ezek többsége várhatóan csatlakozik majd a zárvatartási felhíváshoz.

„A jogszabályban rögzített állami támogatást ez év júliusban még nem kaptuk meg, illetve nincs információnk arról, az augusztusi kifizetés mikor várható” – közölte Egri Gábor, aki az Rtl Híradójának szombaton azt mondta,

ha megkapják a júliusra esedékes, literenként 20 forintos állami támogatást, akár el is állhatnak a munkabeszüntetéstől.

Az szövetség szerint az országban nagyjából ezer független benzinkút létezik, az egyik balassagyarmati benzinkutas szerint havi ötmillió forintba kerül csak a kút fenntartása, miközben

  • nem kapnak elég üzemanyagot,
  • a kereslet a szokottnak most kétszerese, háromszorosa,
  • semmiféle ellentételezést nem kapnak a kormánytól,
  • saját zsebből kell fizetniük a kutak költségét.

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára azt mondta, hogy még a nagy hálózatok állomásain is elfogyhat az üzemanyag, kialakulhatnak sorok, ezért aki teheti, tele tankkal induljon útnak.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 399,41 Ft
USD 380,70 Ft
További élő árfolyamok!