Népszava: 400 milliárdot költene a kormány a pedagógusok bérrendezésére

2022. augusztus 10. – 08:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Orbán-kormány célja, hogy 2028-ra a pedagógusok átlagbére elérje a magyarországi diplomás átlagbér 80 százalékát – írja a Népszava az Európai Bizottságnak benyújtott, a 2021–2027-es időszakra szóló „Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz” elnevezésű stratégia alapján.

A lap szerint a kormány a pedagóguséletpálya-modellre és így a bérek fejlesztésére összesen 978,7 millió eurót, vagyis mintegy 400 milliárd forintot szánna. Emellett azt is tervezik, hogy az elért bérszínvonal megőrzése érdekében az inflációval megegyező mértékű indexálást vezessenek be 2029-ig. Ez azt jelenti, hogy ha az erre szánt uniós pénzeket megkapja Magyarország, inflációkövetővé tennék a pedagógusbéreket.

A cikk szerint a kormány a dokumentumban elismerte, hogy a 2013-ban bevezetett életpályamodellnek komoly hibái vannak, így például „általában jelentős” szolgálati időre van szükség ahhoz, mire egy pedagógus eléri azt a fizetési fokozatot, amelyből meg is tud élni.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás a lapnak azt mondta a kormányzati tervekről: az jó kiindulópont lehet, de a céldátumokat késeinek tartja, szerinte a bérfejlesztés célkitűzéseit 2026-ig kellene teljesíteni.

A lap felidézi, amiről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a július 30-i kormányinfón: a magyarországi pedagógusok kereseti helyzete sokkal rosszabb az európai átlagnál. A pedagógus-átlagbér 2020-ban a diplomás átlagbér 63,6 százaléka volt, míg az EU- és az OECD-országokban ez 80-90 százalék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!