Heteken belül itt lehet az 1000 forintos kenyér

2022. augusztus 3. – 10:07

frissítve

Heteken belül itt lehet az 1000 forintos kenyér
A kemence előtt a kisült kenyerek – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A pékek a kenyér és minden más termékük árának emelésére készülnek, mert az alapanyagok mellett az energia is rohamosan drágul. Néhány hét múlva a legolcsóbb kenyér kilója is drágább lesz ezer forintnál, a jobb minőségűek még többe kerülnek majd. A pékségek gazdaságos működését egyre többféle nehézség akadályozza, a versenyt a kisebb cégek nehezen bírják. Közben a kézműves pékségek térhódítása azt mutatja, hogy a vásárlók ízlése megváltozott az utóbbi években, a nagy cégek tömegtermékeit egyre kevesebben keresik.

Mostanában már másodszor emelte fel a liszt árát a szállító – mondta a Szeged melletti, kétezer fős falu, Újszentiván pékmestere a Telex tudósítójának. Három hete 23, azóta újabb 25 százalékkal lett drágább a legfontosabb alapanyag, és még szeptemberre is újabb áremelés várható. Ősztől drágább lesz a többi alapanyag, a margarin, a sajt, a vaj meg a húsáru is, amit a különféle kiflikhez, pizzákhoz és pogácsákhoz használ a pékmester, aki harminc éve dolgozik a szakmájában.

Kovács Attila László korábban alkalmazott volt, de egy hónapja megnyitotta az egyszemélyes kisüzemet és mellette kisboltját, ahol sokféle saját terméket kínál. Minden termékét kovásszal készíti, a tészták nyolcórás érlelés után kerülnek a kemencébe. Csak az üzletében árusít, máshova nem szállít. A sütéshez villamosenergiát használ, amit már eddig is piaci áron kapott, és nem tudja, az áramért mennyivel kell majd többet fizetnie. A fűtése viszont gázzal működik, ami után szintén drágább számlát vár.

Kovács Attila László "Kispék" üzlete pultjánál – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Kovács Attila László "Kispék" üzlete pultjánál – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex


A Kispék – ahogyan magát nevezi – „munkanapja” este 10-kor kezdődik, és másnap délután kettőig-háromig tart a sütés. Közben a pultnál két alkalmazott egymást váltva szolgálja ki a vevőket a nyitvatartási időben, hétköznap 5:30-tól 18 óráig. A péknek heti egy pihenőnapja van, ami a szombat délután és a vasárnap este közé esik. A faluban másik pékség nincsen, de több élelmiszerboltban is lehet kenyeret és hasonlókat vásárolni, azaz a vevőkért versenyezni kell, minőséggel és árakkal is. Az első lisztáremelés után a tizedével növelt minden termékénél, de újabb 10-15 százaléknál nem akar nagyobbat emelni, nehogy elriassza a vevőket, bár így a jövedelme csökkenni fog. Az egykilós kovászos parasztkenyér nála most 805 forint.

Jó szakember alig van, a költségek folyamatosan nőnek

A korábbi években előfordult, de az utóbbi időben nem hallott arról, hogy pékséget zártak volna be Csongrád-Csanád megyében – válaszolta a Telex kérdésére Varga Ferenc, a majdnem négyszáz vállalkozót, a szakma teljesítményének 65 százalékát képviselő Magyar Pékszövetség elnökségének tagja. Szerinte a pékségeket sokféle gond sújtja mostanában. Pék szakembert évek óta nagyon nehéz találni: a fiataloknak nem vonzó a pálya, a munka nehéz, nyáron is nagy hőségben kell dolgozni, ráadásul éjszaka, hajnalban és szombat-vasárnap meg ünnepnapokon is műszakba kell menni. Közben az energiakiadásaik nőnek, a szállítási költségek szintén, és mindenféle alapanyag ára is növekszik. Az elmúlt évtizedek során egyre igényesebbek lettek a magyar vásárlók, a jobb minőségű és egészséges termékeket egyre többen keresik, azok előállítása pedig költségesebb.

Kézi munkával készülnek a kiflik – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Kézi munkával készülnek a kiflik – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Varga Ferencnek közepes méretű péksége van, 27 éve kezdte Mórahalmon, azóta fejlesztette és bővítette vállalkozását. Két kisüzeme és három boltja két településen, Mórahalom hatezer fős városában, továbbá a szomszédos, majdnem négyezer lakosú Ásotthalom faluban működik, az utóbbiban főként kézműves termékeket gyártanak. Összesen nyolcvan a dolgozók száma, akik közül 24-en pékek, a többiek pedig boltosok, szállítók, raktárosok és más kisegítők.

Varga két péksége sokféle termékének 80-85 százalékát vidéken értékesíti, főként Csongrád-Csanád megye településein. Napjában többször is szállítanak a falvak-városok üzleteibe, ezért dolgozik sok gépkocsivezető a cégnél. Az üzemanyagköltségek tetemesek. Szegedre az áruiknak csak a bő tizede kerül, miközben a megyeszékhelyen három saját boltja is van, és élelmiszerüzletekbe is visznek kenyeret.

Varga Ferenc a minőséget ellenőrzi az ásotthalmi pékségében – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Varga Ferenc a minőséget ellenőrzi az ásotthalmi pékségében – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex


Varga Ferenc elmondta, a béreket azért kellett emelni – eddig is ez volt a legnagyobb arányú tétel a költségeken belül –, hogy a jó szakembereket megtartsa a cég. Mórahalomra most még két pék kellene, de munkaerőt nagyon nehéz találni. A termékek hagyományos módon készülnek, amihez hozzáértő és gyakorlott szakmunkások kellenek. Közben az energia ára feljön a második legnagyobb kiadási tétel szintjére, az alapanyagokra elköltött pénz pedig a folyamatos áremelések ellenére is a harmadik legnagyobb költségtétel marad. A pékségek termékeinek áremelése elkerülhetetlen, erről Varga Ferenc nem szeretne találgatni, de szerinte a legolcsóbb kenyér kilója is mindenhol hamarosan ezer forint felett lesz, és még nem lehet látni, hol állnak meg az árak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!