Két tehervonat közé szorult egy áram nélkül maradt Railjet Budaörsnél
2022. július 26. – 21:10
frissítve
„Az egyes vasútvonalon a délutáni müncheni vonat lassan két órája áll a semmi közepén. Az utasokat nem engedik le a vonatról, a vécét nem használhatják, annyi víz és élelem van náluk, amennyit magukkal vittek, légkondi nem működik, nagyon meleg van. A térségben alig van térerő, az 55 éves édesanyám és a társasága a vonaton rekedtek sok másik utassal, a telefonjukat sem tudják tölteni”
– írta olvasónk a budaörsi helyzetről.
Mint kiderült, a hegyeshalmi fővonalon felsővezetékszakadás volt. A MÁV tájékoztatása szerint a Keleti pályaudvarról 15:30-kor München felé elindult 68-as Railjet járat a balesetben érintett tehervonat mögött a következő vonatként közlekedett.
A felsővezeték-szakadás miatt nem volt vonalfeszültség, így a villamosvontatású vonatok mindegyike megállásra kényszerült az állomások között. A Railjet mögött már a következő tehervonat is elindult Biatorbágyról, ami ugyancsak megállt.
A vasúttársaság egy dízelmozdonyt küldött a helyszínre, ami a Railjet-szerelvényt és a mögötte várakozó tehervonatot összekapcsolva húzta vissza Budaörsig. A Railjet Budaörstől Bicskéig a másik vágányon közlekedett, onnan utasai a Bicskéről Sopronba induló Soproni Közgáz IC-vel (IC 946) utazhatnak tovább Győrig. Győrtől az Ausztria felé utazók a várhatóan 65 perces késéssel közlekedő következő Railjettel (264) utazhatnak tovább. Győr állomáson az utasoknak ásványvizet biztosít a vasúttársaság.