Lejárt a járványügyi veszélyhelyzet, pótolniuk kell egy mulasztásukat a csokosoknak

2022. július 26. – 05:10

Másolás

Vágólapra másolva

Egyik olvasónk jelezte, hogy a csok miatt újra be kellett mutatniuk a támogatást folyosító banknál a lakcímkártyájukat. Igazolniuk kellett, hogy tényleg bejelentkeztek a csokból vásárolt ingatlanba, ha ugyanis ezt elmulasztják, akkor vissza kell fizetniük a támogatást. Mindezt személyesen kellett megtenniük, holott egy éve még szkennelve is elfogadták az okmányt. A csok maximális összege 10 millió forint, ami három gyerek után jár, ehhez 15 millió forint államilag támogatott lakáshitel is felvehető.

Egyik kollégánk is kapott hasonló értesítést. Június közepén küldött neki sms-t a bank, hogy július 1-jéig mutassák be lakcímkártyájukat, de volt, aki a határidő lejárta után kapta kézhez az erről szóló levelet. Csak tavaly 40 ezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt, ez alapján valószínűleg nem egyedi esetekről van szó, sok családot érinthet a dolog. Rákérdeztünk az illetékes minisztériumnál és a csokot folyósító bankoknál, hogy mi áll ennek hátterében, miért kellett olvasónknak újból bemutatnia a lakcímkártyáját.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) válaszában azt írta, hogy a jogszabályok szerint a csok utolsó részfolyósítását követő 90 napon belül igazolni kell, hogy a támogatást felvevő családok (szülők és gyerekek) lakóhelye az az ingatlan, aminek az építésére vagy megvásárlására a támogatást igényelték. A járványügyi veszélyhelyzet miatt kitolták ennek határidejét, mégpedig a veszélyhelyzet megszűnése utáni 30. napig, ami július 1-jére esett, mivel a járványügyi veszélyhelyzet június elejével szűnt meg. „Így aki az elmúlt időszakban csokot igényelt, és túl van az utolsó részfolyósításon is, annak érdemes mielőbb felkeresnie bankját a lakcím igazolása érdekében” – írta a tárca.

Vagyis azok kaphattak most levelet vagy sms-t a bankjuktól, akik a támogatás folyósítása óta (illetve az igénylésnél történt adategyeztetésen felül) még nem mutatták be a lakcímkártyájukat. Ezt erősítette meg az UniCredit és az OTP válasza is.

Az UniCredit szerint ezt a feltételt, azaz a lakcímkártya bemutatását, a csokra vonatkozó jogszabályok életbelépése óta tartalmazzák a hitelszerződések. Erről a személyes banki tanácsadáson és a terméktájékoztatóból is értesülhetnek az ügyfelek, illetve a Pénzügyminisztérium tájékoztatója is kitér erre. A bank szerint ügyfeleik többsége „zökkenőmentesen, rendben” teljesíti ezt a feltételt.

Az elmúlt időszakban 400 ügyfelület értesítették arról, hogy elmulasztották bemutatni lakcímkártyájukat. A jogszabályok alapján 10 munkanapon belül kellett pótolniuk ezt. „Fiókjainkba és panaszkezelésünkre eddig nem kaptunk jelzést vagy panaszt az igazolás határidejére vonatkozóan. Torlódás sem fordult elő annak ellenére sem, hogy a veszélyhelyzet lejárta miatt nagyon sok ügyfelünk felszólítás nélkül is felkereste fiókjainkat, hogy igazolja, életvitelszerűen élnek a támogatott hitelből vásárolt ingatlanban” – közölte a bank.

Az OTP arra is kitért, hogy a jogszabályok szerint nem kötelező értesíteniük az ügyfeleket a mulasztásról, mégis ezt minden esetben megteszik. Az OTP válaszából az is kiderült, hogy:

nem a bank, hanem a vonatkozó kormányrendelet írja elő, hogy az ügyfeleknek személyesen kell bemutatniuk a lakcímkártyájukat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!