Orbán szerint ha nem lesz fordulat a demográfiában, ellakják tőlünk a Kárpát-medencét

2022. július 23. – 10:35

Másolás

Vágólapra másolva

A kihívásokról kezdett beszélni Orbán.

Az első és legfontosabb kihívás a népesedés, demográfia, mondta. Jóval több a temetés, mint a keresztelő. A világ népeit két csoportba lehet sorolni: akik képesek a biológiai fenntartásra, mi a másikba tartozunk. A helyzetünk javult, de fordulat nincs, pedig mindennek ez az alfája és ómegája. Ha nem lesz fordulat, ellakják tőlünk Kárpát-medencét.

A másik a migráció, lakosságcsere. A migráció kettéválasztotta Európát. Az egyik fele egy olyan világ, ahol európai és azon kívüli népek élnek együtt. Ezek az országok nem nemzetek, népek konglomerátuma. Nem a Nyugat, hanem a posztnyugat. És 2050 körül be is következik a végső demográfiai váltás. Európa másik fele, mi, közép-európaiak vagyunk. A két fél között egy csata zajlik. Mi ugyan tettünk ajánlatot, hogy hagyjuk békén egymást, mindenki döntsön maga arról, kivel szeretne élni, de visszautasították, és csata zajlik, hogy olyanná tegyenek bennünket, mint ők. Brüsszel a Soros-csapatokkal ránk akarják kényszeríteni a migránsokat – mondta Orbán.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!