Orbán: Soha nem lesz annak a nyugati bolondériának itt többsége

2022. július 23. – 10:44

Másolás

Vágólapra másolva

Eljön majd az idő, amikor az érkező keresztényeket be kell fogadnunk, akiket meg nem akarunk beengedni, a nyugati határainkon majd meg kell állítani, mondta Orbán, és hozzátette, a gyerekeinket kell felkészíteni arra, hogy képesek legyenek majd megtenni. A jó idők nehogy gyenge embereket neveljenek, erre kell figyelni.

A következő kihívás a gender, amit mi gyermekvédelmi törvénynek hívunk. Kevesebb szó esik erről, de ebben az ügyben is bíróság elé vittek minket, várjuk az eredményeket. Az egyetlen eredmény, ami Varga Juditnak köszönhető, hogy ezt a vitákat leválasztottuk az uniós pénzről szóló vitákról, mondta. Mi azt kérjük csak, hogy fogadják el, nálunk az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén.

Soha nem lesz annak a nyugati bolondériának itt többsége. A magyar ember haja alá nem megy be. Vannak itt ezek a gendermicsodák, de mi maximum egy Transilvaniát tudunk kimondani – fogalmazott Orbán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!