Ilyen árak mellett hétszer annyiba kerülne az államnak a rezsicsökkentés, ha nem változtatott volna a rendszeren

2022. július 23. – 11:08

Másolás

Vágólapra másolva

Mi a rezsicsökkentés jövője Magyarországon? – tette fel a kérdést a miniszterelnök. Komoly társadalompolitikai eredmény a magyarországi rezsicsökkentés, hiszen lehetett látni, a megkeresett jövedelem nagy százalékát viszi el a rezsi Magyarországon, ezért garantáltuk fix áron, kezdte.

Jól működött 10 évig, de a háború kibillentette, folytatta. A feladat ezt megvédeni, amit úgy lát, sikerülni is fog. Az átlagfogyasztásig megmarad a korábban csökkentett ár, csak efölött kell piaci árat fizetni.

Számszerűsítette is Orbán: 2021-ben az az összeg, amit a magyar állam fizetett ki a különbözet miatt 296 milliárd volt, 2022-ben – ha mostani árak maradnak év végéig –, akkor 2051 milliárdot. Hétszeres összeget, amit nyilvánvalóan a magyar gazdaság így nem bír ki – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!