Közérdekű munkára és pénzbüntetésre ítélték a férfit, aki megdobta a Slovan Bratislava buszát

2022. július 22. – 13:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 150 óra közérdekű munkára, valamint 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a harmincéves férfit, aki kedden kővel megdobta a Slovan Bratislava játékosait szállító busz ablakát – írja a Fővárosi Főügyészség közleménye alapján az MTI.

Azt írták, hogy a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a férfit, aki július 19-én este a X. kerületben, a Könyves Kálmán körúton lévő egyik presszó mellett állt, amikor észrevette a pozsonyi futballcsapat tagjait szállító, rendőri kísérettel érkező buszt. Beszaladt a presszó melletti bokrok közé, majd amikor a busz elhaladt előtte, a takarásából a jármű felé hajított egy követ, amely eltalálta a busz jobb hátsó ablakát.

A busz ablaka kétrétegű, az egyik masszív, golyóálló anyagból készült, így csak a külső réteg roncsolódott, a Slovan futballistái és edzői közül senki nem sérült meg. Az autóbuszban csaknem 1,4 millió forint kár keletkezett.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész ugyanis súlyosításért, felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett.

Kövess minket Facebookon is!