Az új SZFE kancellárja két év után: Ők a kirekesztők

„Bármit mondasz, ha már csak annyit, hogy az SZFE-n tanítasz, máris olyan támadások elé nézel, olyan karaktergyilkosságok elé nézel, amik az emberi mivoltodat is megkérdőjelezik”

– mondta Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kancellárja közel két évvel azután, hogy átvették az intézményt.

Szarka L. Simon Lászlóval, a Nemzeti Múzeum főigazgatójával, Fekete Péterrel, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ igazgatójával, volt kulturális államtitkárral és Pataki Andrással, a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács elnökével beszélgetett Tusványoson – eredetileg arról, hogy tanítható-e az alkotás szabadsága.

Ám végül az SZFE kancellárja és részben az ott rendezést tanító Pataki bemutatták, hogy az SZFE lassan két éve történt átvétele után ugyanolyan sértettek és frusztráltak. miközben nem ők szenvedtek érdeksérelmeket, miközben nem az ő szavukat vették semmiben az átalakítás során, miközben most ők viszik ezt a 150 éves intézményt.

A fideszes többség döntésével 2020-ban került alapítványi tulajdonba az SZFE, az alapítványi kuratóriumba egyetlenegy tagot nem delegálhatott az egyetem, viszont

bekerültek olajipari vállalatok vezetői, az egyetem kancellárja a gépesítettlövész-ezredes Szarka Gábor lett,

egyik új tanára pedig az egyetemükért kiálló hallgatókat alázó HírTv-s műsorvezető. Hosszabb blokádot és tüntetést követően, a hosszú évek óta itt tanító tanárok és ide járó diákok nagy része egy időközben létrehozott Freeszfe Egyesület képzési keretében folytatta azt a szakmai munkát, amit az SZFE-n kezdtek.

Amikor az alkotói szabadságról kezdtek beszélni, és a mikrofon eljutott a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjához, rögtön tisztázta is, hogy egyetemi tapasztalataiból nem nagyon tud meríteni, hiszen

katonai főiskolát végzett, ahol az alkotói szabadságnak nem adtak túl nagy teret,

parancsokat kellett végrehajtani, ami sok szempontból sokkal egyszerűbb is. Ezért izgalmas neki a téma, hogy így kívülről került ebbe a világba. Majd hozzátette: a művészi szabadság rendben van, de amikor átmegy szabadosságba, az már nincs, az intézményi szabadság oké, de az anarchia nem, a befogadást elfogadja, de a kirekesztést nem.

„Amit én megtapasztaltam az elmúlt időszakban, az az, hogy annak az értékrendnek, amit itt képviselünk, annak egyszerűen nem volt terepe évtizedek óta, ennek következtében most egy építkező munkában vagyunk, aminek része az, hogy megmutassuk, hogy amit mi csinálunk – annak ellenére, amit láttatni kívántak például az SZFE-n –, az nem arról szólt, hogy valakiket ki akarunk rekeszteni, hanem arról, hogy ezt a szabadságot próbáljuk kiterjeszteni olyan értékrendekre is, amik nem jelenhettek meg ezen az egyetemen” – mondta Szarka.

Az intézményi szinten szerinte nem arról van szó, hogy megszüntették a szenátust, hanem az történt, hogy „egy befogadó, egy nyitott szenátust hoztunk létre, így az intézmény működik, és nem anarchikusan” – tette hozzá.

Valamivel később felmerült a kérdés, hogy átvihető-e az a kulturális váltás egy felsőoktatási intézményen, ahol a korábbi művészeti oktatással kapcsolatos elképzelések helyét átveszi egy egészen más, ahogy történik ez az SZFE-n. Szarka Gábor szerint igen, csak „következetesnek és hosszútávfutónak kell lenni” hozzá. De megjegyezte, hogy akik ott dolgoznak, azoknak nagyon nehéz olyan közegben kultúrát közvetíteni, amikor

„bármit mondasz, ha már csak annyit, hogy az SZFE-n tanítasz, máris olyan támadások elé nézel, olyan karaktergyilkosságok elé nézel, amik az emberi mivoltodat is megkérdőjelezik”.

Szarka szerint nehéz folyamat, de kitartónak kell lenniük és össze kell fogniuk:

„ők évtizedekig építkeztek, építették föl a rendszereiket, ezeken a területeken, egyetemeken, kultúrában, médiában, minden olyan szoft területen, ami fontos a társadalmi szövetépítés szempontjából. Nekik is évtizedekig tartott, nekünk is évtizedekig fog tartani vélhetően.”

Szerinte nem lehet elvárni egy-két év után a látványos nagy sikert, mert közben

„a fiatalok is ki vannak téve a kísértésnek, folyamatosan próbálják visszaforgatni még azokat is, akiket úgymond már mi vettünk föl, bár nem szeretem ezt a megkülönböztetést, de mégis így van”.

Ehhez szólt hozzá az új SZFE-n tanító Pataki, aki szerint a megtörtént változás nagyban kicserélte az oktatógárdát, ami szemléletváltást is jelentett. „Nem gondolom, hogy az előttünk működő nagymesterek nem végezték jól a munkájukat, Székely Gábor például biztosan jól tanított”, de „az adminisztrációban ennek nyomát sem lelni (…), adminisztrációs szempontból romhalmazt találtunk” – fogalmazott.

Később a szabadságról, a szavak kisajátításáról esett szó, amikor Szarka Gábor újból csak az SZFE-s sértettségeiről beszélt. (Még egyszer: ő az egyetem kancellárja, teljes kormányzati támogatással, teljesen lecserélt vezetőséggel, hatalmas összegű állami támogatással.)

Nagyon ambivalens, és nagyon érdekes az a kép, ami az SZFE ügyben volt, hogy a szabadságra hivatkozva és a nyitottságra hivatkozva mit tettek azok, akik velünk szemben álltak – fogalmazott.

„Piros-fehér szalaggal körbevonták az épületet, bezárkóztak, egy falanszter állt velem szemben, amikor odamentem. Pont azokat a jeleket, jelképeket alkalmazták bezárkózás jeleit alkalmazták, amivel minket vádoltak. Érdekes módon a bezárkózást, amivel minket próbáltak vádolni, hogy ezt fogjuk csinálni, pont azt csinálták és közben a szabadságra hivatkoztak.

És a legjobb az, és ebben nagyon profik, hogy ezt még el is hitetik az emberekkel. Miközben ők a kirekesztők, ők lépnek föl a szabadsággal és a nyitottsággal szemben, és mi adjuk meg nekik azt a lehetőséget, hogy ott taníthatnak, a saját osztályaikat vihetik tovább, eközben elhitették a közvéleménnyel, elhitették a többséggel, hogy márpedig ez a szabadság őket jellemzi”

– mondta Szarka.

A beszélgetésben voltak persze még izgalmas viták, amelyek nem az SZFE-ről szóltak. L. Simon például hosszan ecsetelte Fekete Péter volt államtitkárnak, hogy szerinte túldimenzionálja a cirkuszművészetet, amivel valódi, mély, nagy történeteket nem lehet elmesélni, ami egyáltalán nem baj, csak érdemes lenne a helyén kezelnie a cirkuszt.

Vagy amikor szintén L. Simon beszélt hosszan arról, hogy az SZFE-n rendezést tanító Pataki által kiemelt írók sehol sincsenek a valódi nagyoktól: „Wass Albert már a könyökömön jön ki, hol van az ő lírája Ady vagy Kosztolányi lírájához képest”, vagy Tormay Cécile, aki „politikai alapon van felhájpolva”. És a Nyugatról nem lehet úgy beszélni, mint egy „kis zsidó lapocska” – utalva ezzel az Orbánék által lovagkereszttel kitüntetett Takaró Mihály megjegyzésére.