Repülő bálna után miniszterdömping és Orbán Viktor

2022. július 20. – 11:39

frissítve

Repülő bálna után miniszterdömping és Orbán Viktor
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Lesznek még ennél többen is?” – kérdezte a tusványosszűz fotós kollégánk a bálványosi szabadegyetem nulladik napján a Tankcsapda-koncert alatt, amire szinte egyszerre válaszoltuk, hogy igen, Orbán Viktoron. Kedd este – mint mára kiderült – nyolcezer ember volt kíváncsi Nagy Feró és a Tankcsapda koncertjére, amely Tusványost (hivatalos nevén a 31. Bálványosi Szabadegyetem és Fesztivált) nyitotta meg, és amely fesztivál csúcsfellépője évtizedek óta mindig Orbán Viktor.

Két év kihagyás után rendeznek újra Tusványost, amely több dolog miatt is izgalmasnak ígérkezik. A Fidesz negyedik kétharmados győzelme után először tartanak ekkora találkozót, ám a hangulatot aligha csak az ünneplés határozza meg: a szomszédban háború dúl, a forint árfolyama rekordmélységben, és éppen olyan megszorításokkal él a kormány, ami gyakorlatilag szinte minden családot komolyan érint: a kata gyakorlati kinyírása mellett a rezsicsökkentés is csökkenni, így a rezsiszámla sokaknak nőni fog.

Már a nulladik napon eljöttünk megnézni, hogyan melegíti be a közönséget Nagy Feró és a Tankcsapda, ám kicsit csalódnunk kellett: a legutóbbi tusványosi koncertjén még úgy énekelte Nagy Feró a saját slágerét, hogy „aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop, hazudni, csalni szoci dolog”, de idén visszafogottabb volt, kihagyta a magas labdát, pedig rajtunk kívül talán várták még páran a színpaddal szemközti fideszes VIP-sátorban. A koncert csúcspontja így nem a dalszöveg, hanem egy hatalmas műanyag bálna volt, amelyet Nagy Feró a közönség közé dobott, miközben a Republic dalát énekelte.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Ahogy a programból is kiderül, miniszterdömping van az idei Tusványoson: Gulyás Gergely, Varga Judit, Csák János, Varga Mihály és Nagy István is részt vesz valamilyen beszélgetésen, de legalább ennyire szórakoztatónak ígérkezik, amikor Bayer Zsolt beszél majd a független újságírásról, vagy Huth Gergely az online újságírásról. Sőt, még a partizános Gulyás Márton is vitázni fog Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával. A lehető legtöbb eseményről részletesen beszámolunk természetesen, írásban vagy videóban.

A medve és a város egymás nélkül elképzelhetetlen

Mindenekelőtt a legfontosabb: már a szállásunkra tartva medvével találkoztunk az első napon, ahogy aztán a második nap reggelén, a fesztiválra tartva is. Ennyire soha nem voltunk elkényeztetve, de ez talán annak is köszönhető, hogy idén a Szent Anna-tó közelében van a szállásunk, és ott szokásosan hemzsegnek a medvék. Nem véletlen, hogy faházunkban is minden este a székely kabóca hangjára, azaz a medvét távol tartani hivatott villanypásztor kattogására alszunk el.

A medvehelyzetre Tusnádfürdő polgármestere, Butyka Zsolt is kitért a szerda délelőtti megnyitón. Azt mondta, a medvék és a város egymás nélkül elképzelhetetlen, és azon dolgoztak, hogy biztonságos legyen az együttélés, „a közvilágításon javítottunk, a köztéri gyümölcsfákat kivágtuk, és a kukák is föld alá kerülnének majd”.

Valóban nagyot változott a település és a fesztivál, például a táborhoz vezető utat felújították, és végig kivilágították. A polgármester további fejlesztéseket ígért: bővítik ugyanis a tábor területét, a következő években 6,5 hektárt hozzácsatolnak.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Amire viszont senki nem tért ki: nagyon látványosan drágább minden Erdélyben, ahogy a fesztiválon is. Egy deci bor 10-12 lej között mozog (ez most, a cikk megjelenésének pillanatában 800-1000 forint körüli összeg), egy kávé 5-10 lej (400-800 forint), egy gintonic pedig 28 lej (2300 forint körül). Hogy a klasszikus áremelkedés és a forint iszonyatos zuhanása milyen arányban alakítja így, nagyjából mindegy is.

Tusványos és a metafizikai csoda

A szabadegyetemet idén is, mint mindig Németh Zsolt, a magyar parlamenti külügyi bizottság fideszes elnöke nyitotta meg, és elárulta azt a kulisszatitkot, hogy 2020-ban volt egy Tusványos a Dunán, „egy hajón töltöttük a hosszú görbe estét a Covid kellős közepén több százan”. Állítólag senki nem fertőződött meg, és „metafizikai csoda volt” Németh szerint. Tavaly pedig a Zemplénben találkoztak, de ezt a két találkozót hivatalosan nem számolják.

Németh Zsolt – Fotó: Huszti István / Telex
Németh Zsolt – Fotó: Huszti István / Telex

Németh Zsolt beszédéből megtudtuk, hogy a 800 éves Aranybullát és a 100 éves székely himnuszt is ünnepeljük most, illetve hogy Tusványos is csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, hogy május 22. legyen a székely himnusz napja. Ahogy azt is, hogy van gond a világban, és van ok az aggodalomra, és „nem azért vagyunk itt, hogy kikerüljünk ezekből a gondokból pár napra, hanem azért, hogy megtaláljuk a megfelelő alapállást, a megfelelő választ ezekre”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!