Borkai óta nem volt ekkora tüntetés Győrben

2022. július 19. – 20:26

frissítve

Borkai óta nem volt ekkora tüntetés Győrben
Lezárták a főutat – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A város főútját is lezárta egy ideig a félezres tüntető tömeg, amely azt skandálta, hogy Erősek vagyunk! és Ébresztő! Előtte egy szónok tette fel a „költői kérdést”: Mi lesz a CSOK-ot felvett katásokkal…? Kedden Győr is felsorakozott a tüntetést szervező nagyvárosok közé.

Győrben az elmúlt években jellemzően nem tudnak nagyobb megmozdulásokat szervezni, a politika itt nem mozdít meg tömegeket. Most egy civil anya szervezte a kata és a rezsicsökkentés leszűkítése miatti tüntetést, felhívására – dacára annak, hogy egy nap már eltelt a törvény ellenjegyzése óta – több százas tömeg mozdult meg. Hasonlóra csak a Borkai-botrány kitörésekor volt példa. Új szlogenek nem születtek, itt is azt hangoztatták a felszólalók, mint mindenhol, hogy ők csak dolgozni akarnak, nem csalók, és ha minden kötél szakad, el fogják hagyni az országot.

Elegük lett – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
Elegük lett – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője volt a győri tüntetés legismertebb alakja,

„Anna, a kismama” azért jött a városba, mert „ki kell állni ott, ahol embertelenség van”.

Donáth kijelentette azt is, hogy ő nem ismer csalós katást; az ország azoké az embereké, akik megpróbálnak boldogulni, és nem azokkal egyenlő, akik a törvényeket hozzák.

A tüntetést egyórásra tervezte a szervező, bele is fértek az időbe, a békés elvonulást viszont megakasztotta az útfoglalás. A Győrt Bécs, illetve Budapest irányába átszelő főutat zárták le a tüntetők, de a rendőrök láthatóan készültek erre, és az autós forgalmat időben elterelték még az útzár előtt száz-kétszáz méterrel. A tömeg azért skandálta még egy darabig, hogy „Orbán, takarodj!”

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!