Publicus: A magyarok kétharmada nem megy nyaralni idén

2022. július 17. – 15:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Alaposan átírta a nyári terveket az infláció és a forint gyengülése. A magyarok kétharmada nem volt és nem is tervezi, hogy az idén nyáron nyaralni megy – derült ki a Publicus Intézet kutatásból, amit a Népszava megrendelésére készítettek telefonon és online, június 30. és július 7. között.

A nyaralni indulók negyedének az árak emelkedése, valamint az euró és a dollár drágulása írta át az előzetes terveit.

Az ellenzéki szavazók harmada, a kormánypárti hívek 9 százaléka válaszolta azt, hogy módosítani kellett a nyaralás programján.

Nagy többségük, 58 százalékuk drasztikusan visszavágta a nyaralási büdzsét és úgy döntött, hogy a drágulás miatt az idén nem megy nyaralni. Ötödük csak megrövidítette a szabadság időtartamát, 9 százalék pedig külföld helyett hazai helyszínt keresett inkább.

A kutatásból az is kiderült, hogy bár idén már lehet utazni, tíz nyaralni indulóból hatan inkább belföldön pihennek, és csak kevéssel több, mint negyedük indul külföldi útra, 14 százalék pedig mindkét változatot megengedheti magának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!