Lebukott Angliában egy albán férfi, aki okmányirodában kapott hamis magyar útlevelet

2022. július 16. – 08:19

Másolás

Vágólapra másolva

Éveken át élt Angliában egy albán férfi a hazánkban kiállított hamis magyar útlevéllel. A férfit az angol hatóságok már csaknem három éve elfogták, majd július 7-én a magyar hatóságokkal együttműködve Magyarországra hozták – írja a rendőrség közleménye.

A közlemény felidézi: a Budapesti Rendőr-főkapitányság még 2016-ban indított eljárást egy okmányirodai ügyintéző ellen, aki több külföldit juttatott olyan magánútlevélhez, amelyen más – korábban magyar állampolgárrá honosított – személyek adatai szerepeltek az igénylők fényképeivel. Az ügyintézőt azóta már el is ítélték embercsempészés és közokirat-hamisítás miatt.

A nyomozás adatai szerint a most Magyarországra hozott férfi is így jutott valótlan tartalmú útlevélhez.

A hamis okmányban szereplő adatok alapján nemzeti, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Az útlevelet használó 36 éves albán állampolgárt 2019. szeptember 7-én az angol hatóságok fogták el. A férfit a Magyarországra szállítása másnapján közokirat-hamisítás gyanúsítottjaként kihallgatták, őrizetbe vették, és azóta bűnügyi felügyelet alá is helyezték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!