Hivatalos személy elleni erőszak miatt tettek feljelentést az egyik Margit hídon tüntetővel szemben

2022. július 12. – 23:16

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn benyújtották, majd egy nappal később kedd délután a kormány el is fogadta Semjén Zsolt új kata-törvényjavaslatát, amivel gyakorlatilag megszűnik ez az adózási forma. A törvényjavaslat, és annak gyors parlamenti lezavarása spontán demonstrációhoz vezetett: több ezer tiltakozó gyűlt össze kedd délelőtt a Parlament előtt, majd a Margit hídhoz vonultak, hogy elfoglalják azt.

Néhány óra múlva azonban a rendőrök kiszorították őket a hídról, hogy a közlekedés helyreálljon, és eközben történt egy összetűzés, amiről helyszíni tudósítónk azt írta korábban: a híd közepén dulakodás tört ki egy tüntető és a rendőrök között, és közben kiesett a tár az egyik rendőr pisztolyából. A dulakodó férfi felkapta és arrébb dobta, mire több rendőr a földre teperte, majd rendőrautóban elszállították.

Ezzel kapcsolatban küldtünk kérdéseket a rendőrségnek, ahonnan a következő választ kaptuk: „a Készenléti Rendőrség munkatársai 2022. július 12-én 20 óra körül a Margit hídon intézkedtek egy férfivel szemben, aki az egyik rendőrt két alkalommal fejen rúgta, egy másiknak az egyenruháját rángatta, és őt is megpróbálta megrúgni. Közben belekapaszkodott a rendőr póttárat tartó tokjába, majd a kieső tárat felvette és arrébb dobta. A férfival szemben testi kényszert és bilincset alkalmaztak, majd előállították a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságra. Hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek ellene az ügyészségen.​”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!