Függetlenként folytatja Victora Zsolt, a Kutyapárt zuglói önkormányzati képviselője

2022. július 8. – 12:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Zuglóban csütörtökön zajló, alig húszperces önkormányzati ülésen – amin az ellenzék össze is kapott a vagyonkezelő vezetőjének személyén – jelentette be Victora Zsolt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) képviselője, hogy a jövőben függetlenként folytatja munkáját.

„Szeretném bejelenteni, hogy egy általam vitatott döntés következtében a Magyar Kétfarkú Kutya Párt-os tagságom megszűnt”

– mondta az ülés végén Victora. Függetlenként folytatja a munkát, és tovább kívánja képviselni a közel tízezer embert és minden zuglói lakost, akik korábban bizalmukkal megtisztelték.

Szerettük volna megtudni, hogy mi áll a háttérben, miért szűnt meg a tagsága. Victora kérdéseinkre elmondta, hogy egyelőre nem akar sokat mondani, mert úgy érzi, – ahogy fogalmazott – „a meccs utáni egy órában vagyunk, de a nyolcadik percben még nem lenne igazságos arról beszélni”. Annyit árult el, hogy pártja egy éve hívta vissza az elnökségből, ez pedig nem a saját döntése volt, a párt tagsága hozta meg. Arról, hogy ez miért történt, a jövőben szívesen nyilatkozik, egyelőre viszont nem akart többet elárulni.

Victora Zsolt neve az MKKP munkásságát követők számára ismerős lehet: Victora ott volt az egyesületből lett párt ötletadói és alapítói között. 2010-ben még – az akkor egyesületként működő – kétfarkúak főpolgármester-jelöltje is volt. Akkor azt ígérte, hogy amennyiben megválasztják, azonnal elmegy nyaralni három hétre. 2019-es önkormányzati választáson egyéni választókerületi jelöltként indult Zuglóban, de végül listáról szerzett mandátumot, így jutott be képviselő-testületbe. Az önkormányzatban végzett munkájáról az MKKP oldalán korábban részletesen is beszámoltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!