Meghalt Járosi Tamás, a Malackrumpli tulajdonosa

2022. július 5. – 06:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elhunyt Járosi Tamás ingatlanfejlesztő, a tihanyi Malackrumpli étterem tulajdonosa, írja a hvg.hu. A hírt a közösségi oldalán családja hozta nyilvánosságra. Azt írták: „Csak ülünk szótlanul, már szavak sincsenek. Tamás itthagyott minket, túl jó volt ő erre a világra.”

A vállalkozó májusban a hvg.hu-nak arról beszélt, hogy a balatoni vendéglátóhelyek soha nem látott nehézségekkel néznek szembe: az alapanyagár-emelkedés, a munkaerőhiány és a bizonytalan forgalom miatt sokuk jövője került veszélybe, sokan vagy áremeléssel vagy külföldi munkaerő behozatalával próbálkoznak. Azt is megemlítette, hogy az éttermébe akkor séfhelyettest keresett havi nettó 800 ezer forintos fizetésért, de nem igazán érdeklődtek a pozíció iránt.

Erről korábban az RTL Klubnak is nyilatkozott, ami után – ahogy arról a közösségi oldalán beszámolt – gyűlölködő, fenyegető üzeneteket kapott.

Járosi Tamás étterme Malackrumpli Bisztró néven 2013-ban nyitott meg az akkor még létező Biobalaton termelői piac részeként Balatonfüreden és hamar sikeressé, felkapottá vált. A szezon végével azonban be kellett zárnia, a következő évben pedig már csak nagy nehézségek árán tudott újraindulni. „Gerillák voltunk, csak jót főzni akartunk, de változott a világ és változni kellett nekünk is (...), minden évben valami újat kellett kitalálnunk a régi értékek megtartása mellett, tanulnunk, fejlődnünk és invesztálnunk kellett folyamatosan” – írta a tulajdonos az étterem honlapján a kezdetekről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!