Felfüggesztették a víz alatti a kutatást az eltűnt BVOP-sek után

2022. július 05. – 12:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Terrorelhárítási Központ (TEK) irányítja a büntetés-végrehajtási szervezet Kis-Dunában elmerült két hivatásos állományú munkatársa utáni kutatást, áll a szervezet közleményében. A kutatás egyelőre nem vezetett eredményre, a drón- és a szonártechnika sem mutatott emberi életre utaló körülményt, ezért a víz alatti kutatást felfüggesztették, írják.

A büntetés-végrehajtási szervezet, a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai a felszínen és a part mentén továbbra is jelentős erőkkel keresik a büntetés-végrehajtás 29 és 34 éves szakemberét.

A kutatás tervezésébe, előkészítésébe és végrehajtásába a TEK koordinálásával a katasztrófavédelem munkatársai, a Havaria Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület mentőbúvárjai és a dunaújvárosi speciális mentők kapcsolódtak be. A történtek körülményeinek vizsgálatát a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitányság folytatja.

Mint arról beszámoltunk, eltűnt a büntetés-végrehajtás két munkatársa Rácalmás közelében hétfő délelőtt a Kis-Duna-ághoz tartozó területen. A Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet és a Márianosztrai Fegyház és Börtön munkatársai szolgálati kutyákat képeztek ki Rácalmáson, a Kis-Duna-ághoz tartozó területen. A kiképzés során eddig nem ismert okból elmerültek a vízben.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!