Pénzbüntetést kérnek a pénzszállítóra, aki bekamuzta, hogy ki akarták rabolni az Árkádban

2022. július 04. – 10:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hatóság félrevezetésével vádolja a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség azt a 30 éves férfit, aki 2021 áprilisában egy pénzszállító cég biztonsági őreként a gépkocsihoz visszatérve azt mesélte a kollégájának, hogy egy férfi megpróbálta kirabolni – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A férfi akkor egy pénzszállító cég alkalmazottja volt, értékszállító vagyonőrként dolgozott. A cég üzletekkel, bankokkal és egyéb szolgáltatókkal állt szerződéses kapcsolatban. A férfi 2021. április 14-én egy munkatársával több helyszínen is járt, kollégája vezette a pénzszállító autót, ő pedig begyűjtötte a készpénzt. Kora délután érkeztek meg az Árkádhoz, ahová bement. Amikor később visszatért az autóhoz, azt állította a kollégájának, hogy őt egy férfi megpróbálta az imént kirabolni, de olyan jól helyt állt, hogy a támadó végül elmenekült. Az igazság, vagyis hogy csak be akart vágódni ezzel a kitalált rablással, csak akkor derült ki, amikor már eljárás indult az ügyben.

Eljárás pedig azért indult, mert társa emlékeztette, hogy a támadást azonnal be kell jelentenie. A férfi ezért felhívta a diszpécseri szolgálatot, és azt a valótlan bejelentést tette, hogy a bevásárlóközpont zárt folyosóján egy férfi késsel fenyegetőzve az értékszállító táska átadását követelte tőle, ő azonban a táskával megütötte a támadót, aki ekkor elmenekült.

A diszpécseri szolgálat munkatársa azonnal bejelentést tett a rendőrségen, az ügyben rablás kísérlete miatt nyomozás indult. A férfit a nyomozók az ügyben még aznap kihallgatták tanúként; ekkor beismerte, hogy a támadást csak kitalálta, és az általa tett bejelentés hamis volt. Az ügyészség pénzbüntetést indítványoz, és javasolják, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!