Pilisszentlászlón ismét van víz, de csak a legszükségesebbekre

2022. július 3. – 11:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat reggeltől ismét van víz Pilisszentlászló magasabban fekvő részein is – közölte a település polgármestere, Tóth Attila a Telexszel.

A pilisszentlászlóiakat a polgármester levélben tájékoztatta arról, hogy újra megindult a vízszolgáltatás, de arra kérte őket, hogy csak a legszükségesebbekre használják. „Fokozottan kérem Önöket, hogy egymásra való tekintettel csak a legszükségesebb dolgokra használják a vezetékes ivóvizet. Továbbá kérem, hogy alternatív vízfelhasználási módszereket vegyenek számításba (kútvíz, palackos víz használata), kerüljék a kézi- és automatával történő öntözést, medencék utántöltését, tömlővel történő autómosást” – olvasható Tóth levelében, amelyet egy olvasónk osztott meg velünk.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Pilisszentlászló magasabban fekvő részein csütörtök óta hiába nyitották meg a lakosok a csapot, abból nem folyt víz. Korábban a falubeliek arra készültek, hogy ez szerdáig is így maradhat, de úgy tűnik, gyorsabban javult a vízhelyzet. A probléma ugyanakkor nem oldódott meg maradéktalanul, ahogyan azt a polgármester levele mellett az is jelzi, hogy a Telex szombaton Pilisszentlászló járó kollégája még látott vizet osztó lajtóskocsit a falu egyik magas pontján fekvő parkolóban.

A Telex megkeresésére a Duna Menti Regionális Vízmű pénteken közölte, hogy „a vízellátást biztosító rendszer teljes kapacitással működik, azonban a Pilisi-medence egyes településein vízhiány alakult ki. Ezért a DMRV Zrt. vízkorlátozást rendelt el az érintett településeken, és a vízhiányos területeken tartályos vízellátást biztosít.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!