Számla nélküli, fix áras taxiutakra panaszkodnak a Kolorádó fesztiválozói

2022. július 3. – 14:23

frissítve

Számla nélküli, fix áras taxiutakra panaszkodnak a Kolorádó fesztiválozói
A Kolorádóra gyalogló fesztiválozók – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy arról a Kolorádó első napjai után már a Telex is írt, a budai hegyekben megtartott zenei fesztivál helyszíne Nagykovácsi mellett az adyligeti Sztrilich Pál Cserkészpark. A parkolótól a fesztivál bejáratáig vezető utolsó, 1,7 kilométeres útszakaszt csak gyalog (így nagyjából 20-25 perc az út), biciklivel, fesztiválbusszal, vagy a fesztivál partnercégének, a Taximnak a taxijaival lehet megtenni. A Telex tudósítójának a fesztivál első napján egy Taxim-sofőr azt mondta, azért nem ad számlát, mert „le van szerződve a fesztivállal”. Kollégánk egyébként azt tapasztalta, hogy a gyalogos hazajutás gondot okozhatott, mivel a fesztivál helyszínétől a parkolójáig vezető szakasz nincs kivilágítva.

Cikkünk megjelenése után több jelzés is érkezett a szerkesztőségünkhöz ugyanezzel a problémával kapcsolatban, egy olvasónk panaszt is tett a taxitársaságnál. Ő azt állítja, már a Széll Kálmán téren közölte vele a sofőr, hogy fixen 10 ezer forintért viszi el a fesztivál bejáratáig, az út végén pedig hiába kért számlát, nem kapott. Hazafelé pedig nem is talált olyan taximos sofőrt, aki 10 ezer forintért elvitte volna a Széll Kálmán térig.

Fesztiválszervezők: ehhez nincs közünk

A Kolorádónak semmi köze nincs ahhoz, ha a fesztivál partnerének, a Taximnak egyes sofőrjei nem adtak számlát – közölték a Telex megkeresésére a fesztivál szervezői. Azt mondták, hozzájuk is eljutottak panaszok a taxizással kapcsolatban, fel is vették a Taximmal a kapcsolatot, de a taxitársaság „egyedi eseteknek” minősítette a számlanélküli, túlárazott fuvarokat. A szervezők mindenesetre azt ígérték, hogy a fesztivál végeztével kivizsgálják az ügyet,

mert az valóban nem jó, ha a fesztiválozóknak lényegesen drágább volt a hazajutás, mint az a 6-10 ezer forintos összeg, amivel előzetesen, a Kolorádó tájékoztatása alapján számoltak.

A fesztivál Facebook-oldalán, a hazajutásról szóló poszt alatti kommentszekcióban állítólag többen hiába próbálták jelezni a Taximmal kapcsolatos problémákat, a jelenleg csak képernyőmentésen látható, számla nélküli, 13-15 ezer forintos fuvardíjra panaszkodó hozzászólásaik ugyanis eltűntek. A cikkünk írása pillanatában egyetlen, a Taximmal szemben óvatosságra intő komment látható, azok a hozzászólások ugyanakkor, amelyekről a Telex képernyőképet kapott, nem elérhetőek most.

Amikor az eltűnt kommentekről érdeklődtünk a Kolorádó szervezőinél, azt mondták, hogy csak trágár hozzászólásokat töröltek, ha valaki a taxitársasággal nem volt elégedett, amiatt biztosan nem törölték a kommentjét. (Ennek egyébként ellentmond, hogy a hozzánk eljutott képernyőképen nem trágár kommentek szerepeltek.)

A fesztivál szervezői a Telex megkeresésére azt mondták, hogy a Kolorádó fuvarszám alapján kap jutalékot a Taximtól azért cserébe, amiért ez az egyetlen taxitársaság, amelynek autói egészen a fesztivál bejáratáig közlekedhettek (a többi társaság maximum a parkolóig vihette az utasokat), ezért nincs közük a számlázáshoz, de nem is kerestek azon, ha egy-egy utat túláraztak taxisofőrök.

A Taxim taxitársaságot írásban kerestük meg a kérdéseinkkel, ha válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!