Egy influenszer szerint nagyobb összeg tűnt el a fesztiválkártyájáról a Balaton Soundon

2022. július 2. – 15:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Karin Dragos influenszer nemrég arról számolt be az Instagram-oldalán, hogy rengeteg pénz tűnt el nyomtalanul a fesztiválkártyájáról a Balaton Soundon. „Eltűnt egy nagyobbacska összeg a karszalagunkról. A legvégén vettük észre, amikor le szerettük volna venni a maradék pénzt. Egyszerűen nem volt rajta semmi, nulla volt az egyenleg. Valljuk be, majdnem lehetetlen, hogy pont nullára lefogyaszd az egészet. Természetesen kiszámoltuk, mit fogyasztottunk, és még egy elég nagy összeg kellett volna, hogy maradjon rajta” – mondta Dragos a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában, írja a Blikk.

A fesztiválon idén is karszalagos fizetési rendszer működik, ami kizárja a készpénzes fizetés lehetőségét. Ennek köszönhetően nő a fizetés biztonsága.

Az eset miatt megkerestük a Balaton Sound sajtófőnökét, Vető Viktóriát, aki azt válaszolta, eddig még nem volt példa, hogy valakinek, minden ok nélkül eltűnjön a pénze a fesztiválkártyájáról. „Ez fizikailag lehetetlen is” – tette hozzá.

„Minden költés lekövethető, és az egyenleg folyamatosan ellenőrizhető. Amennyiben a felhasználó a fesztivál applikációjában beregisztrálja a karszalagját, a fogyasztását nyomon tudja követni” – írta Vető. Hozzátette: a Festipay Helpdesk ponton részletes tájékoztatást lehet kapni arról, hogy a karszalag tulajdonosa mit és hol fogyasztott, illetve mennyi a helyszínen visszatéríthető összeg, és mennyi az online visszatérítés összege.

„A vásárló a helyszínen feltöltött pénz maradvány összegét a helyszínen veheti fel. Az online feltöltés esetén viszont – a bankkártyás csalók miatt évekkel ezelőtt kialakult gyakorlat szerint –, a feltöltött összeg maradvány értékét a rendezvény után 30 napra – online – kapja vissza a bankkártya tulajdonos. Tehát előfordul, hogy a fogyasztó nem helyszíni, hanem online visszatérítést kap” – írta a Balaton Sound sajtófőnöke.

Vető szerint ebben az esetben is ez történhetett, ezért tűnt úgy, hogy a kártyáról eltűnt a pénz, valójában azonban nem károsodott a felhasználó. „Hiszen – ha volt feltöltése és maradt is valamennyi összeg a kártyán – online meg fogja kapni a költések után megmaradt összeget” – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!