Győri angyalának köszöni egy kínai nő, hogy segített megmenteni barátját

2022. június 27. – 10:37

frissítve

Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Jó kis rendőrségi PR-ként indult az a győri eset, amelyben egy kínai nő kért segítséget, mert napok óta nem adott magáról életjelet a városban élő osztrák párja. Kiderült, a férfi sztrókot kapott, több napig feküdt otthonában, mire megtalálták. A teljes képhez hozzátartozik, hogy civil segítség nélkül már nem biztos, hogy élne: a kínai barátnő kétségbeesésében ismeretlenül Vikitől kért segítséget, aki riadóztatta a közös képviselőt, főbérlőt, majd lett Jörg kapcsolattartója a kórházban.

Egy kontinenseket átívelő győri életmentésről szóló hír jelent meg a napokban a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán:

„Csak a példa kedvéért hívjuk Anettnek azt a külföldi nőt, aki egy távol-keleti országban él és párját – aki szintén külföldi, de jelenleg Magyarországon tartózkodik – napok óta nem tudta elérni. Jelzett ismerőseinek, kiírta üzenőfalára, de nem talált segítségre. Végső elkeseredésében Facebook-posztjaink alá írt segítségkérő kommentet. Ugyan a közösségi média platformjaink nem bejelentésre, segítségkérésre szolgálnak, de ilyen esetben természetesen minden tőlünk telhetőt megteszünk. Így történt ez most is: Pécsi Piroska százados a kommentet olvasva azonnal felvette a kapcsolatot a területileg illetékes kollégákkal, akik a férfit a lakóhelyén megtalálták. Kiderült, hogy napok óta akut rosszullét következtében mozgásképtelen, magatehetetlen állapotban van. Kollégáink gondoskodtak az ellátásáról és a mielőbbi kórházba szállításáról. Gyors felépülést kívánunk, kollégáinknak pedig gratulálunk!

Ne feledjétek, ha Magyarországon vagy máshol Európában vagytok és segítségre van szükségetek, mindig a 112-t hívjátok” – közölték.

Az irodában dolgoztam, amikor telefonáltak Kínából

Így látta tehát a rendőrség a történteket, amiből azért jó pár fontos részlet kimaradt arról, hogy kinek mekkora szerepe volt az életmentésben.

Pálingerné Meszlényi Viktória múlt kedden a munkáját végezte az egyik győri irodában, amikor egy angolul beszélő nő jelentkezett a telefonvonal másik végén.

„Kétségbeesettnek tűnt, szinte könyörgött, hogy segítsek neki. Kiderült, hogy Kínából beszél, majdnem egy hete nem éri el már – ahogy akkor mondta – az osztrák férjét, holott előtte minden nap cseteltek.

Belőtte a lakásának helyét, és a Google kidobott neki a közelben egy telefonszámot, az irodáét. Így kerültünk kapcsolatba. Kérdeztem Alishától, kereste-e már a rendőrséget. Mondta, hogy az osztráknál és a magyarnál is próbálkozott, addig nem sok sikerrel. Előtte egy nappal ugyan civilben járt ott két győri rendőr, bekopogtak, kívülről nézték a lakást, de mivel senki nem nyitott ajtót, elmentek.”

Pálingerné Meszlényi Viktória a váratlan kínai telefonhívás után riadóztatta a közös képviselőt, majd lett Jörg kapcsolattartója a kórházban.
Pálingerné Meszlényi Viktória a váratlan kínai telefonhívás után riadóztatta a közös képviselőt, majd lett Jörg kapcsolattartója a kórházban.

„Azt hittük, már nem él”

Viki ekkor hívta a társasház közös képviselőjét: kiderült, a keresett Jörg csupán albérlője a megadott címnek. Ahogy az is, hogy a férfi autója valóban napok óta az udvarban ugyanott áll. „Ekkor ismét kijött két rendőr, megint kopogtak, megint nem kaptak választ. Mielőtt elmentek volna, kolleganőm megállította őket. Kedd késő délutánnál jártunk, odajött a főbérlő is, aki megpróbálta kinyitni az ajtót a kulcsával, de kiderült, a zárban belül a másik kulcs. Ekkor hívtak zárlakatost és értesítették a mentőket. Megfúrták a zárat, így sikerült bejutni: Jörg napok óta magatehetetlenül feküdt a földön, sztrókot kapott. Azt gondoltuk, már nem él, ám hirtelen megmozdult.”

A győri nő lett a kapcsolattartója

A győri kórházba vitték a mentők, egyik oldala lebénult és nehezen beszélt, de túlélte. „Alishát is értesítettem a történtekről, aki ekkor elmondta, Jörg nem a férje, csak a párja, aki sokat jár hozzá Sanghajba. Azt remélte, ha a feleségeként jelentkezik be, akkor több segítséget kap. Győrben én lettem a férfi kapcsolattartója, a kórházba vittem be neki egy-két szükséges használati tárgyat, és közvetítettem Kína és Győr között. Alisha – aki azóta angyalnak hív – pedig hamarosan látogatóba készül barátjához. A rendőrök érdemeit nem szeretném tompítani, de így teljes a történet.” Az Új Szó Nálunk azt írja, időközben előkerült a szerencsétlenül járt férfi nővére, aki a bécsi kórházba vitette testvérét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!