Érvénytelen lett a Budapest–Balaton-kerékpárútról szóló népszavazás Biatorbágyon

2022. június 27. – 10:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A helyi névjegyzékben szereplő 12 094 választópolgárból csak 4334-en mentek el szavazni vasárnap Biatorbágyon, így – kicsivel 36 százalék alatt maradó részvétellel – a népszavazás érvénytelen. A biatorbágyiaktól ezt kérdezték:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a Budapest–Balaton-kerékpárút Biatorbágy belterületi szakasza ne a Szabadság út – Nagy utca nyomvonalon kerüljön kiépítésre?”

A bicikliút kijelölt nyomvonala ellen régóta tiltakoznak a helyiek, hogy miért, azt a Telex videóban is bemutatta:

A vasárnapi eredményekből az is látszik, hogy aki követte a vitát, és elment a szavazni, azok túlnyomó többsége valóban más nyomvonalon jelölné ki a bicikliút belterületi részét, a Helyi Választási Bizottság jegyzőkönyve szerint a 4334 részvevőből 3901 fő szavazott igennel, ami 90 százalék fölötti arányt jelent.

A Budapest–Balaton-kerékpárút főúti átvezetése ellen tiltakozó molinó Biatorbágyon 2020-ban – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
A Budapest–Balaton-kerékpárút főúti átvezetése ellen tiltakozó molinó Biatorbágyon 2020-ban – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

„Mi azt gondoljuk, hogy ezeket a számokat nem lehet szőnyeg alá söpörni” – mondta a Telexnek Csepregi Miklós önkormányzati képviselő, a népszavazás egyik kezdeményezője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!