Részben a digitalizáció hatásai miatt ma már egyre nehezebb megszerettetni a gyerekkel az olvasást, erre a problémára többen többféle eszközzel próbálnak megoldást találni. Ilyenek a különböző mesefoglalkozások, valamint a gyerekkönyvek, amelyek hasznosságáról a debreceni Ünnepi Könyvhéten beszélgettünk szakemberekkel, illetve – legújabb könyvének bemutatója után – a gyerekkönyvíró Nógrádi Gáborral.
Az olvasás megszerettetése évről évre nehezebb feladat, amit tovább nehezít, hogy már az első-második osztályos gyerek is okostelefonozik vagy a tabletezik. Ahogyan az Horváth Dorka 2022-es PhD-értekezésében is olvasható: „A gyerekek olvasási aktivitása csökkent. Kevesebbet és ritkábban olvasnak, mint az előző évtizedekben, miközben egyre több időt töltenek a képernyő előtt.”
A jelenség azért is aggályos, mert aki kiskorában nem szereti meg az olvasást, annak feltehetően a kötelező olvasmányokkal is meggyűlik majd a baja, ami az iskolai teljesítményét is leronthatja. Persze az is igaz, hogy a kötelezők listáját az elmúlt években sok kritika érte. Tavaly mások mellett Tóth Krisztina írónő véleménye váltott ki heves indulatokat, amikor például Az arany emberről nem mondta azt: nem alkalmas a mai fiatalok megszólítására.
A több, szintén kötelező olvasmánnyá lett regényt írt Nógrádi Gábor gyerekkönyvíró a Telex kérdésére azt mondta: bár bizonyos alapműveket, mint Az arany embert vagy A kőszívű ember fiait ismerni kell a diákoknak – hiszen azok a nemzeti kultúránk részei –, az iskolában szerinte is az olvasás megszerettetése lenne a legfőbb feladat. Korábban ő próbálkozott a klasszikusok újramesélésével, ennek tapasztalatairól legújabb könyve, az Alattunk a kincs bemutatója után mesélt lapunknak a könyvhét debreceni rendezvényén.
„Amikor 2008-ban elindítottam a klasszikusok újramesélését a fiammal, azok a kommentelők, akiknek fogalmuk sem volt a szakmáról, fel akartak akasztani minket a Kossuth téren. Nem tudták, hogy a klasszikusok átdolgozása érvszázados gyakorlat” – mondta az író, akinek a Petepite és a Gyerekrablás a Palánk utcában könyvei tartoznak a kötelező olvasmányok közé.
Noha Nógrádi nem tudja, ki javasolta az ő könyveit is a kötelezők közé, azért is örül ennek, mert szerinte ez azt jelenti, hogy a regények még mindig tartogatnak mondanivalót a mai fiataloknak is. És azért is, mert „a tanítást az ifjúsági irodalomban is fontosnak tartom, ez magyar hagyomány is”, a kalandok mellett aktualitásokat és különböző morális-etikai kérdéseket is igyekszik beilleszteni a regényeibe. A morális kérdések, amik egy órai beszélgetésre is kiválóan alkalmasak, az új könyvében is helyet kapnak, amelyben egy csapat gyerek olyan vagyontárgyakra lel, amelyek a második világháborúban meggyilkolt embereké voltak.
A szakemberek azt is mondják: a mesehallgatásnak is fontos szerepe lehet abban, hogy a gyerekek idővel önszántukból is olvassanak. „Akinek ugyanis nem olvasnak mesét, az később se szeret majd olvasni, és tanulni is nehezebben fog” – véli Balogh Zsanett, a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár munkatársa, aki pár éve kutyahősökkel egybekötött mesefoglalkozásokat tart óvodások és alsó tagozatos gyerekek számára.
Az általa kapott visszajelzések szerint azok a gyerekek, akik hozzá járnak, és akik ennek hatására kedvet kapnak az olvasáshoz, azoknak idővel a tanulmányi eredményeik is javulnak.
A foglalkozások elején rajzfilmekből és mesekönyvekből ismert kutyahősök képeit mutatja fel a gyerekeknek (ilyen például Frakk), akik, miután felismerik a szereplőket, aktivizálódnak, és míg kezdetben a kedvenc meséikről, addig az óra végére már a Balogh Zsanett által elmondott történetről beszélgetnek. A hajtogatható meselapokból álló japán papírszínház segítségével előadott meséi is rendszerint kutyahősökkel játszódnak.
A mesehallgatással a gyerekek képeket, érzéseket tudnak társítani bizonyos fogalmakhoz, ez az analóg gondolkodásukat is fejleszti, és a tanulásban is hasznos lehet – mondja Lengyel Emese meseterapeuta, aki rendszerint öt-tíz fős kiscsoportoknak tart meseterápiákat.
Alkalmain a gyerekek először olyan játékokban vesznek részt, amik a mesére való ráhangolódást segítik. Ezek sokszor olyan testi érzeteket hívnak elő, ami a mesében hangsúlyos szerepet játszó képekhez kapcsolódik, így amikor ezek után a mesét hallgatják, már lesz egy feleleveníthető testi tapasztalásuk hozzá.
„A mese meghallgatása után olyan kérdéseket beszélünk meg, amik a meséhez való egyéni kapcsolódást segítik. Tehát a mesét nem megmagyarázzuk, hiszen egy mesét sokféleképpen lehet értelmezni. A hangsúly a meséhez való személyes kapcsolódáson van. A mese szereplőin keresztül különböző döntési helyzetekre, viselkedési normákra is ráláthatunk, amik a gyerekek empatikus képességeiket is fejlesztik, és amely által jobban meg tudják majd érteni a társaikat” – mondta a terapeuta, hozzátéve: „a mese egy jó tükör, amely önismereti szempontból is tud rámutatni arra, hogy milyen helyzetben vagyunk”.
Nemcsak a gyerekeknél, hanem havonta egyszer felnőtteknél is alkalmazza a meséket. Azok ugyanis csak a 19. századtól lettek gyerekközpontúak. Azelőtt az emberek vagy önmaguk szórakoztatására, vagy a mindennapi problémáik miatt egymásnak mondtak tanulsággal, bölcsességekkel végződő történeteket, amelyek közül ő hindu és keleti mesékből is merít a csoportos foglalkozásaihoz. A keleti mesék ugyanis abban különböznek a varázsmeséktől, hogy míg ez utóbbiak általában valamilyen cél elérésére fókuszálnak, addig a keleti mesékben sokszor sokkal lényegesebb maga az utazás, a cél eléréshez vezető út, a jelen pillanat minél teljesebb megélése.
„Az az aktuális problémától, életnehézségtől függ, hogy milyen típusú mesét választ, de egyéni folyamatokban leginkább varázsmesét, amik tartalmazzák a megbomlott rend helyreállításának mikéntjét, míg csoportfoglalkozásokon a keleti mesék is nagyon jól használhatóak. A mesékhez való személyes kapcsolódás, a mesék képeivel való munka az, ami segíti az önismeretünket, és gyógyít bennünket” – véli Lengyel aki a keletiek mellett, varázsmesének tekinthető magyar népmesékkel dolgozik.
„Egyéni folyamatokban leginkább varázsmeséket használok, amik a megbomlott rend helyreállítását tartalmazzák. Tanulságok levonása nem, inkább a meséhez való személyes kapcsolódás az, amiről beszélünk. Te milyen helyszínen lennél a mesében? Mi ott a teendő? Mi az, ami téged megfogott a mesében? Mi az, ami ellenérzéseket vagy indulatokat váltott ki? Van-e hasonlóság a jelenlegi élethelyzeteddel? A mesében egy ilyen helyzetben hogyan dönt a hős? Mi lesz annak a következménye? Stb. Ez az, ahogy a mese mint önismereti eszköz használható.”
A mesék így nemcsak a gyerekek képzelőerejének növelésére, az olvasás iránti érdeklődésük felkeltésére, hanem nevelési, fejlesztési célokra is használhatók. Ugyanakkor Lengyel Emese és Balogh Zsanett szerint is fontos, hogy a közös alkalmakon a gyerekek jól érezzék magukat, különösen, akik valamiért félősebbek, szorongóbbak.
Emiatt mindketten alkalmaznak terápiás kutyákat, amik nyugtató hatásúak lehetnek, különösen az említett szorongó, nehezen oldódó gyerekeknek. Tapasztalataik szerint ugyanis az ilyen gyerekek, ha pár percig egyedül maradhatnak az állattal, megsimogathatják őket, játszhatnak velük, könnyebben feloldódnak és aktívabban vesznek részt a foglalkozásokon. Mindkettőjük módszerében közös, hogy a mesemondásba a kutyákat is bevonják, azokat gyerekek a mese alatt megsimogathatják, beszélhetnek hozzájuk.
