Kövér László: A tárogató hangja a magyar jellem virágzása

2022. június 24. – 21:44

Kövér László: A tárogató hangja a magyar jellem virágzása
Kövér László, az Országgyűlés elnöke Nagy Csaba tárogatóművész játékát hallgatja a 25. Országos Tárogatós Találkozón a szerencsi Rákóczi-várban 2022. június 24-én – fotó: MTI/Vajda János

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országgyűlés elnöke, Kövér László péntek este az Országos Tárogató Találkozón járt. Nyitóbeszédet is mondott, amelynek legfontosabb gondolatairól a Magyar Távirati Iroda számolt be. Ezek a következők voltak:

  • „A tárogató 2015 óta hungarikum. Amikor a hangját hallom, akkor a Hamvas Béla által a Patmosz című művében emlegetett sötét pont ellenpontjaként szabadulásunk, megmenekülésünk, üdvözülésünk fényes pontját is érzem felcsillanni a dallamokban.”
  • Kövér szerint a jelenünket gyötrő válságok, a világjárvány, az európai háború, a mindenhol növekvő demográfiai, gazdasági, pénzügyi és társadalmi válságokból eredő és növekvő létbizonytalanság miatt időszerű Hamvas Béla gondolata, amelyben a romlott és hazug zűrzavarról írt.
  • „Napjainkban Európában mindenki önmagán kívül keresi a válságok sötét pontjait. Mikor és miért tört meg Európának a demográfiai mutatókban is kifejezhető életereje? A csökkenő európai lélekszámnál miért sorvad rohamosabban az európai lélek? Mikor és miért tért le eredeti útjáról az Európai Unió mint az európai nemzeti államok együttműködésén alapuló, legnagyszerűbb történelmi vízió? Keressük, de nem vagyunk elég bátrak és őszinték, hogy megtaláljuk magunkban ezt a sötét pontot.”
  • Arról is beszélt, hogy földi létünk során mindazon erényekkel és értékekkel segíthetünk önmagunkon, amelyet összességében jellemnek, a mi esetünkben magyar jellemnek nevezünk. Ahogy Konfuciusz, a nagy kínai filozófus 2500 évvel ezelőtt leírta, az emberi kultúra gerince valóban a jellem, „amely nélkül nincs kultúra, állam, teljesítmény, semmi, csak zuhanás, romlás, fogyatkozás és szétesés minden területen”.
  • „A tárogató hangja ezért a nyitott lelkű magyar ember számára nemcsak romantikus főhajtás a múlt előtt, hanem buzdítás a jövőre. Olyan harmónia, komolyság és szépség kifejeződése, ami segít abban, hogy a válságképző sötét pontoktól megszabadulva mindig a fény felé fordulhassunk. Lélekerősítő és jellemnemesítő hang és muzsika.”
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!