Szúnyogok, hangyák, szél és kánikula – a hős PET-vadászokat semmi sem állíthatta meg

2022. június 21. – 13:09

frissítve

Szúnyogok, hangyák, szél és kánikula – a hős PET-vadászokat semmi sem állíthatta meg
Gyűlnek a zsákok a remek hangulatú versenyen – Fotó: PET Kupa FB

Másolás

Vágólapra másolva

A környezetvédelmi program keretében a „PET-vadászok” saját készítésű hajóikkal gyűjtöttek össze több mint 1500 zsák újrahasznosítható palackot a víz felszínéről.

Rekordszámú résztvevővel, vidám hangulatban és soha nem látott mennyiségű összegyűjtött hulladékkal zárult a III. Tisza-tavi PET Kupa. Az elmúlt napokban zajló környezetvédelmi programon ezúttal a tó Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszán több mint 1500 zsák szemetet gyűjtöttek össze a résztvevők.

A versenyt ezúttal a TiszaiJAK névre keresztelt családi csapat nyerte, a Tisza-tó Hőse díjat (az egy főre jutó legtöbb palackkal) a DHL Clean Up Hungary vehette át, mindkét csapatban szép számmal képviseltette magát a legifjabb nemzedék. A III. Tisza-tavi PET Kupa a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) támogatásával valósult meg.

A főként Ukrajnából és Romániából érkező hulladékot az árterekben igen gyorsan benövi a természet, a sűrű vízparti erdőben nincs könnyű dolga a hulladékgyűjtőknek, de mégis rekordszámú csapat állt a Tisza-tavi rajtvonalhoz, hogy különleges élővilágú vízi és szárazföldi területeket tisztítsanak meg a hulladéktól.

Idén négy baráti, kilenc vállalati és egy nemzetközi résztvevőkből álló csapat küzdött meg egymással, a szúnyogokkal, a hangyákkal és persze a PET-palackokkal, hiszen az összegyűjtött hulladék fele a vízen pillekönnyedséggel úszó műanyag palack.

„A 14 PET-hajós csapat mindegyike szinte erőn felül gyűjtötte a hulladékot, hogy a három nap alatt új rekordot döntsünk. 1549 zsák, becsléseink szerint közel 7 tonna hulladék lett a végeredmény”

– számolt be Tamás Zsolt versenyigazgató, a PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület alelnöke.

A PET Kupa civil szervezetként mára a folyami hulladék legnagyobb újrahasznosítójává nőtte ki magát, a közszolgáltatóknak, begyűjtő és hasznosító cégeknek, valamint az innovatív, kisipari megoldásoknak köszönhetően.

A versenyt kimagasló eredménnyel – több mint 200 zsák hulladék összegyűjtésével – a TiszaiJAK családi csapat nyerte, akik között néhány veterán felnőtt és jó pár szorgalmas pici gyerekkéz is szedte a szemetet. Második helyen, egy tapasztalt kapitány vezetésével, ám teljesen új legénységgel, az Erste Green végzett. A dobogó harmadik helyén tavalyi eredményét ismételte meg a Decathlon csapata. A DHL Clean Up Hungary a legkisebb, mégis legszorgalmasabb legénységgel vihette el a Tisza-tó Hősének járó elismerést, hiszen ők gyűjtötték a legtöbb egy főre jutó hulladékot.

A versenyről készült videók nagyon kedvesek, ez talán a hangulatot legjobban visszaadó összefoglaló anyag, de érdekes a hajóépítésről és a második nap végén már jól látható, hulladékhegyekről készült anyagot is megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!