Egyhangúlag választották újra Márki-Zay Pétert az MMM elnökének

2022. június 18. – 21:58

Másolás

Vágólapra másolva

Továbbra is Márki-Zay Péter lesz a saját maga által alapított szervezet, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, miután szombaton az Országos Közgyűlésen az összes érvényes szavazatot rá adták le – írta közleményében a mozgalom.

A tisztújítás előtt nem sokkal derült ki, hogy Márki-Zaynak két kihívója is akadt, ám a három jelölt közül Magyar György még a szavazás előtt visszalépett, Deutsch Tiborra pedig nem érkezett voks. A hódmezővásárhelyi politikus Facebook-oldalán megköszönte a bizalmat, és természetesen nem maradt el a „Csak felfelé!” szlogen sem. Márki-Zay Péter pénteken a Magyar Hangnak azt mondta, hogy szerinte a szervezeten belül azok vannak többségben, akik az ő elképzelései támogatják a szervezet jövőjéről. Nem zárta ki, hogy „egy jól szervezett csoport akár az enyémmel ellentétes irányt is elfogadtathat a közgyűléssel”, de ez végül nem történt meg.

A mozgalom közleménye szerint az új elnökségi tagok Kiss Balázs (102 szavazat), Bana Tibor (93 szavazat), Ember Péter Pál (87 szavazat), Szabó Margit Momó (83 szavazat) és a szavazás előtt az elnökségi aspirációt feladó Magyar György (74 szavazat) lettek. A hatodik elnökségi tag kiválasztásakor egyformán 73-73 szavazatot kapott Gurzó Ákos és Tikk László, végül utóbbi lett a befutó. Gurzó Ákos visszalépett, ezzel megőrizte a kommunikációs igazgatói pozícióját. A felügyelőbizottsági tagok Bod Péter Ákos, Mellár Tamás és Pákozdi Éva voltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!