Orbán: Békét akarunk, de a „józan ésszel szembemenő javaslatok” ellen fellépünk

2022. június 16. – 07:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A „józan ésszel szembemenő javaslatok” elutasításáról, Magyarország sértegetéséről és a béke melletti kiállásról ír Orbán Viktor az EP-képviselőknek küldött válaszlevelében – számolt be az MTI.

A hét elején írt levelet az Európai Parlament 44 képviselője Orbán Viktornak. A négy legnagyobb uniós frakció képviselői azt tették szóvá, hogy szerintük a magyar miniszterelnöknek jobban számítanak a személyes politikai érdekei, mint az ukránok élete, emellett folyamatosan lassítja a szankciós csomag elfogadását.

A miniszterelnök válaszlevelében arról ír, hogy békét akarunk, és arról is, hogy Magyarország a kezdetektől elítéli az Ukrajna területi szuverenitása elleni orosz támadást. Szerinte azért a segítségért, amit az ország és állampolgárai nyújtottak, „nem sértő és kioktató hangnemet”, hanem elismerést érdemelnek.

A Kirill pátriárka megvédésével kapcsolatos vádakra annyit reagált, hogy Magyarország alkotmánya védi a vallásszabadságot, ezért hazánk nem támogatja egyházi vezetők szankciós listára helyezését.

„Európa érdekében is fenntartom Magyarország jogát arra, hogy a józan ésszel szembemenő, a magyar és európai családok elszegényedésével fenyegető javaslatokkal szemben őszinte beszéddel és higgadt érvekkel fellépjek”

– reagált a miniszterelnök a levélben arra az EP-képviselők által megfogalmazott kérésre, hogy álljon ki az EU egységes álláspontja mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!