Elmegyógyító intézetbe vitték a csecsemőjét meggyilkoló komlói nőt

2022. június 2. – 13:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön letartóztatták azt a komlói nőt, aki az eddigi információk szerint 2022. május 30-án, valamikor este fél hat előtt otthonuk alagsori fürdőszobájában fürdőkádba fojtotta két hónapos gyermekét. A gyermekre a látogatóba érkező nagyszülők találtak rá, azonnal hívták a mentőket, de már nem tudták megmenteni a baba életét.

A nő pszichés állapota miatt a letartóztatást az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító intézetben hajtják végre, írja a Pécsi Törvényszék. A 28 éves komlói nőt tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt tartóztatták le.

A bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, tíz évtől húsz évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Mivel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, a bíróság elrendelte a nő letartóztatását. A döntés végleges.

Egy 2018-as jogi tanulmányban a nők által elkövetett erőszakos bűncselekmények hazai vizsgálatáról írtak, és mint azt a szerző megjegyzi: mivel a nők által elkövetett erőszakos bűncselekmények közül a csecsemőgyilkosság leginkább női elkövetők által megvalósított bűncselekmény, így nem meglepő, hogy a női bűnelkövetéssel foglalkozó szakemberek nagy része ebben a témában publikál. A tanulmányok legtöbbje ugyanakkor, így Cseres Judit munkája is inkább az újszülött-gyilkosságokat vizsgálja, melynek legfőbb eleme a titkolózás: az elkövetők el akarják rejteni a várandósságot, a gyermekkel pedig azért végeznek, mert tartanak a megtorlástól, illetve a gyermekvállalás következményétől.

Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és a 06-80-810-600 telefonszámon. A segítők leveleket is fogadnak a sos116123@gmail.com címen, ezekre 72 órán belül válaszolnak. Kapcsolatfelvételre Skype-on is lehetőség van, a részleteket ezen az oldalon találja.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!