Ötmilliárdos osztalékot vett fel a Szijjártót jachtoztató Szíjj László

2022. június 1. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

A közbeszerzéseken rendre sikeres Duna Aszfalt Zrt., azaz Szíjj László útépítő cége tavaly 252 milliárd forint bevételre és 20,4 milliárd forintos adózott eredményre tett szert, írja a HVG. Ebből 5 milliárd forintot osztalékként vettek ki.

A cég a koronavírus-járvány ellenére tavaly és 2020-ban is hasított: akkor 175 milliárd forint bevételt, ebből 26 milliárd forintos nyereséget hozott Szíjjnak.

Szíjj annak a luxusjachtnak a tulajdonosa, amelyen 2020-ban például Szijjártó Péter külügyminiszter nyaralt a családjával az Adrián.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!