Lemond Jakab Péter sokat bírált közeli munkatársa

2022. június 1. – 21:04

Másolás

Vágólapra másolva

Lemond Jakab Péter Jobbik-elnök – az utóbbi időkben a hírekben gyakran megjelenő – munkatársa, Molnár Enikő, értesült a Magyar Hang. A lap úgy tudja, hogy a kommunikációs feladataitól való megválásról már értesítette a párt vezetését is. Megkeresésükre az érintett annyit közölt, hogy a munkáltatója beleegyezése nélkül nem nyilatkozhat.

A lap szerint Molnár Enikő a Jobbikban a kommunikációs osztályon dolgozott, később azonban a hírek szerint Jakab Péter egyik legszorosabb munkatársa lett. A pártvezető az utóbbi időben már úgy hivatkozott rá mint kabinetfőnökére. Számos információ napvilágot látott arról, hogy a Jobbik tagságának szúrja a szemét Molnár Enikő túlságosan jelentőssé vált formális és informális befolyása. Erre egyébként Jakab Péter úgy reagált, hogy kollégája csak az ügyeit intézi, a napirendjét állítja össze, ha kell, akkor segíti a tárgyalások megszervezésében, a sajtótalálkozások lebonyolításában.

Molnár Enikő volt az, akire korábban egy kormányközeli bulvárlap azt írta, hogy Jakab szeretője.

„A hölgy a kabinetfőnököm, akivel baráti a viszonyom, hisz 2016 óta együtt dolgozunk, a lakásban pedig nem azt csináljuk, amit Borkai, hanem azt, amit a feladataim megkívánnak. Dolgozunk, emberekkel találkozunk, megbeszéléseket folytatunk akár olyanokkal is, akik tartva a rezsimtől, nem szívesen találkoznak velem nyilvános helyen. Hiába, ilyen országban élünk. Ahol az emberek nem mernek politikussal nyilvánosan találkozni, mert attól tartanak, hogy megfigyelik őket”

nyilatkozta akkor Jakab, és beperelte a lapot.

Az utóbbi napokban ismét a fókuszba került Molnár Enikő személye, a Jobbikon belüli belharcnak ugyanis a hírek szerint egyik központi figurája. A beszámolók alapján ugyanis Jakab Péter mellett ő az, aki ellen lényegében fellázadt több elnökségi és frakciótag is, írja a Magyar Hang.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!