Több milliárd forintot mosott tisztára egy Magyarországon működő bűnszervezet

2022. május 30. – 12:11

Másolás

Vágólapra másolva

Felszámolt egy Magyarországon működő, pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet a rendőrség. Az ügyben 44 gyanúsított van, 407 bankszámlát zároltak és 678 millió forint készpénzt foglaltak le – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya két éve indított eljárást a bűnszervezet ellen, amelyet egy Magyarországon élő 48 éves, izraeli állampolgárságú férfi irányított. A szervezet tagjai strómanok közreműködésével alapítottak vagy vásároltak cégeket, ezek a cégek nem végeztek valódi gazdasági tevékenységet, csak a nevükre nyitott forint- és euróbankszámlákra volt szükség, hogy azokra a világ minden tájáról különféle online elkövetett – jellemzően úgynevezett számlaváltós- és kriptovaluta-befektetésekkel kapcsolatos – csalásokból származó pénzeket utaljanak. 32 országból több milliárd forintnyi pénz érkezett a hálózathoz tartozó számlákra.

A bűnügy felderítésére külön nyomozócsoport alakult, a budapesti nyomozók munkáját az Europol pénzmosás elleni küzdelemmel foglalkozó egysége elemzőkapacitásával és a nemzetközi információcsere elősegítésével támogatta.

A fővárosi rendőrök az Europol munkatársaival május 9-én Budapesten és környékén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egyszerre 24 helyszínen tartottak kutatást. Az akcióban 184-en vettek részt. Csak ezen a napon 16 embert fogtak el, és hallgattak ki gyanúsítottként. Lefoglaltak mintegy 60 ezer eurót és 22 millió forintot, egy luxusautót, kábítószergyanús anyagokat, négy éles és egy gumilövedékes fegyvert, lőszereket, 36 bankkártyát, számos adathordozót, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, ékszereket és zálogjegyeket.

Később további feltételezett elkövetőket is elfogtak, így az eljárásnak most 44 gyanúsítottja van, közülük tíz szervező, 34 stróman. A strómanok jellemzően rossz anyagi körülmények között élő emberek, akik minimális anyagi ellenszolgáltatásért cserébe adták át személyes adataikat, esetenként közreműködtek az összegek felvételében és átadásában is. A külföldön elkövetett bűncselekményekről nem rendelkeztek információval, csak azzal az egy emberrel álltak kapcsolatban, aki beszervezte őket.

A pénzmosáshoz felhasznált 94 gazdasági társaság 407 bankszámlájára az eljárás adatai szerint összesen 16,8 milliárd forint érkezett, amelyből a nyomozóknak készpénzben és számlák zárolásával 678 millió forintot sikerült lefoglalni. Hat szervező már letartóztatásba került, egy bűnügyi felügyelet alatt áll.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!