Baleset történt a dunakeszi gyereknapon, kitört a hullámvasút egyik kereke

2022. május 30. – 13:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Baleset történt vasárnap délután a dunakeszi gyereknapi rendezvényen. A hullámvasút egyik kereke kitört egy hirtelen fékezés miatt, és a szerelvény megbillent, és több gyerek is megsérült – olvasható Dunakeszi önkormányzat honlapján.

A vidámparkot üzemeltető Steingruber Pál közleményt adott ki a balesetről. Ebben azt írta, hogy a bobkocsis sárkányvasúton rosszul lett egy gyerek az első kör után, ezért felállt, és jelezte, hogy le szeretne szállni. „Az irányítófülkében ülő kollégánk észlelte a jelzést, és alkalmazta a vészmegállítót. A hirtelen fékezés hatására egy ponton eltört egy összekötő a pályán, ezért kitört egy kerék és megbillent a szerelvény. Ezek miatt és a fékezés eredményezte hirtelen megállás miatt megütötték magukat az utasok. A helyszínen tartózkodó egészségügyi biztosítás azonnal ellátta a sérülteket, akik közül egy főt – saját kérésére – mentő szállított át a váci kórházba röntgen vizsgálatra, míg a többiek önállóan autóztak fel Vácra” – áll a közleményben.

A vidámpark üzemetetője kiemelte, hogy a vészfékezéssel egy komolyabb baleset ellen védekeztek. Hozzátette, hogy a szerelvényt nemcsak az oldalsó kerekek tartják a sínpályán, hanem alul is vannak kerekei, amik megakadályozzák, hogy a kocsik leessenek a sínről.

A Telex kérdésére a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a mentősök összesen négy embert vittek kórházba. Egy felnőtt és három gyerek könnyű fej- és hámsérüléseket szenvedett. A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen, a körülményeket szakértők bevonásával vizsgálják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!