Tényleg medve járt Acsánál, a kirándulók kerüljék el a környéket

2022. május 25. – 12:23

Másolás

Vágólapra másolva

Május 25-én, reggel, háromnegyed kilenckor jelezte az Acsai Közös Önkormányzati Hivatalnál egy autós, hogy medvét látott áthaladni az Acsa és Püspökhatvan közötti közúton. Az önkormányzat értesítette a Pilisi Parkerdőt a történtekről, a vizsgálat pedig igazolta, hogy valóban medve járt a térségben, áll a Pilisi Parkerdő Zrt. közleményében.

A medve mozgásának nyomon követése érdekében a Pilisi Parkerdő Zrt. – egyeztetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával – vadkamerákat helyez ki. A területért felelős hivatásos vadászok és a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai naponta, rendszeresen ellenőrzik az érintett körzetet.

A medve nyoma – Fotó: Pilisi Parkerdő
A medve nyoma – Fotó: Pilisi Parkerdő

A Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei azt javasolják, hogy a kirándulók jelenleg kerüljék el az Acsa és Püspökhatvan környéki erdőségeket. Ha túrájuk, sétájuk során mégis találkoznának medvével, a következő viselkedési szabályok betartását javasolják:

  • A medve alapvetően békés természetű és csak nagyon ritka esetben kerül sor az emberrel való konfliktusra. Amennyiben medvét látunk, ne közelítsünk hozzá, legyen bármilyen korú az állat (a bocsok megközelítése leggyakrabban az anyaállattal való találkozást is magával vonja).
  • Ne tegyünk hirtelen mozdulatot, kerüljük a szemkontaktust és lassan, hátrálva távolodjunk el a helyszínről.
  • Ha olyan területen járunk, ahol medve is előfordulhat, érdemes nappal, társaságban és beszélgetve közlekedni, a zajt a legtöbb esetben elkerülik az állatok. Az erdőben való sátrazáskor az élelmiszereket mindig a tábortól távolabb eső fára függesszük fel, kerüljük az erős illatú élelmiszereket és a maradékot mindig szagmentesen csomagoljuk el.

Acsa Pest és Nógrád megye határán, a Cserhát lábánál, Budapesttől 60, Váctól 25 kilométerre található.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!