Orbán 32 éve harcol Varga Mihállyal az oldalán

2022. május 24. – 16:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Varga Mihályt kérte fel Orbán pénzügyminiszternek. „Magyarország a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesést az elsők között heverte ki” – mondta a miniszterelnök. Varga előrelátó szigora tette szerinte lehetővé, hogy a költségvetési fegyelem és a gazdasági növekedés közötti egyensúly fennmaradjon.

„Kanyarban előzve vészeltük át a koronavírus-járvány eddig sosem tapasztalt következményeit – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: Görögországot és Portugáliát is megelőztük a gazdasági fejlettség tekintetében. Ugyanezt várja Vargától, amikor a háború a gazdaságot újabb próbatétel elé állította.

Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Arra kérte fel Vargát, hogy az előttünk álló négy évben „ha kell, kemény döntések árán is, tartsa fenn a költségvetés és a gazdasági növekedése közötti egyensúlyt”, amely Orbán szerint Magyarország fejlődésének alapja.

Azt mondta Orbán, 1990-ben együtt lettek képviselők Vargával. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy 32 éve együtt harcolhatnak a pénzügyminiszterrel, és örül a több évtizedes munka folytatásának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!