Elektronikai hulladékhalom ég Budapesten

2022. május 24. – 16:28

frissítve

Elektronikai hulladékhalom ég Budapesten
Fotó: Olvasónk

Másolás

Vágólapra másolva

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy összehordott, öt méter magas elektronikai hulladékhalom ég körülbelül nyolcezer négyzetméternyi területen Budapest X. kerületében, a Kozma utca és a Sírkert út közötti területen. (A korábbi tájékoztatásban még műanyaghalom szerepelt.)

A lángok oltását a tűzoltók megkezdték. A helyszínre riasztották a katasztrófavédelem mobil laborját is. Az égett műanyagok szagát Zuglóban, a Thököly úton is lehet érezni, de még Káposztásmegyeren is.

Egy olvasónk tájékoztatása szerint, két éve, június elején ugyanezen a területen csaptak fel a lángok.

Frissítés 22:27: A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Telex kérdésére azt írta, hogy a katasztrófavédelmi mobil labor tizenkét ponton végzett méréseket. A tűz közvetlen környezetén túli lakott területen egészségügyi határérték feletti koncentrációban nem volt kimutatható veszélyes anyag, kis mennyiségben kén-dioxidot, szén-monoxidot és szén-dioxidot mértek.

Hozzátették, hogy az elektronikai hulladék tüzének továbbterjedését a tűzoltók megakadályozták, ám mivel a hulladékhalmok folyamatosan izzanak, közel ötven tűzoltó tizenhét járművel dolgozik az izzás megszüntetésén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!