Szereti a dinnyét? 30-40 százalékkal lesz drágább idén

2022. május 24. – 10:15

Szereti a dinnyét? 30-40 százalékkal lesz drágább idén
Fotó: Komka Péter / MTI

Másolás

Vágólapra másolva


Kevesebb és drágább lesz idén a hazai görögdinnye, keserít el mindenkit közleményében az Agroinform.hu. A tavalyi 3500 hektár helyett idén csupán mintegy 2800-3000 ezer hektárnyi területen ültettek görögdinnyét a termelők. A termelési, szállítási és munkaerőköltségek megugrása miatt

a nyári főszezonban sem számíthatunk 170-180 forint alatti kiskereskedelmi árra kilogrammonként,

ami a tavalyi minimumot jelentő 130 forinthoz képest 30-40 százalékos áremelkedést jelent, írják.

A munkaerőhiány miatt sok termelő inkább szántóföldi gazdálkodást folytat idén, mert ezek a termények (különösen az ukrajnai háború kirobbanását követően) jelenleg kiemelkedő áron értékesíthetők. Másrészt míg a gabonának biztos piaca van, egy hűvösebb nyári időszak éppúgy áthúzhatja a dinnyések számításait, mint egy, a vártnál nagyobb importdömping.

A termelők a hagyományos, magról vetett fajták helyett ma már egyre inkább korszerű hibrid változatok oltott palántáit ültetik ki, amelyek ellenállóbbak, és hamarabb is tudnak beérni.

Olyan termelő is akad, aki az aszály ellen öntözéssel és talajtakarással védekezik.

A vevők egyre inkább a magnélküli vagy kevés maggal rendelkező fajtákat kedvelik, és már nem mennek rá a 8-10 kilós hagyományos óriásokra, szívesebben veszik a 3-5 kiló közöttieket, amik beférnek a hűtőbe.

Mi okozza a 170-180 forintos árakat?

A korszerű dinnyetermesztés eleve magasabb kiadásokkal jár, a korszerű palántáknak, illetve azok kiültetésének például sokkal nagyobb a költsége, mint a magról vetésnek. E mellett

  • az öntözés költségei,
  • az elszálló munkabérigények, valamint
  • a megugró szállítási költségek is

jelentősen növelik a termelők ráfordításait, emiatt a piacokon és az üzletekben idén a főszezonban is 170-180 forint/kg fogyasztói árakra kell számítani, ez a tavalyi szintet 30-40 százalékkal múlja felül.

Az importverseny sem szorítja idén annyira a hazai dinnyetermelőket, mivel a déli országokból (elsősorban Spanyolországból, Olaszországból és Görögországból) a magas üzemanyagárak, és a nagy távolság miatt képtelenség lesz dömpingáron dinnyét szállítani Közép- és Észak-Európába. Korábban az Ukrajnában termelt dinnye is olcsó konkurenciát jelentett, de a termőterületek egy részének környékén jelenleg is harcok folynak, az emiatt kieső szállításokat nem csupán a hazai, hanem a lengyel és a német piacon is lehetőség nyílhat részben magyar dinnyével kipótolni.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!