Történelmi hazugságra húztak volna szoborparkot Szegeden, a háború és a pénztelenség állította meg a terveket

A borotvaecsetet 68, a kerékpár-névtáblát és a fodros guminadrágot 48 fillérért lehetett kapni egy újsághirdetés szerint, amikor az egyik első cikk megjelent a leendő Hunyadiak ligetéről 1937 májusában. Érdemes azonban előbb az évszámot tisztába tenni, illetve azt, hogy miért éppen ekkoriban születtek a tervek. Ez viszonylag egyszerű, azért, mert 1938-ban Budapesten rendezték meg az eucharisztikus világkongresszust, amely a római katolikus egyház rendszeresen tartott, világméretű eseménysorozata, melynek célja az oltáriszentség megismerésének és tiszteletének elmélyítése. A dolog érdekessége, hogy Budapest eddig mindösszesen két alkalommal rendezhetett világkongresszust; 1938-ban, illetve 2021 szeptemberében.

Arra, hogy először 1938-ban Budapest is rendezhessen világkongresszust, az ötlet már Csernoch János és kísérete Chicagóból, az 1926-os kongresszusról való hazatérte után felvetődött. Mintegy próbaként 1928-ban nemzeti eucharisztikus kongresszust tartottak Magyarországon kétszázezer hívő részvételével, és ennek sikerén felbuzdulva a püspöki kar a következő évi értekezletén hivatalosan is kezdett tárgyalni arról, hogy Magyarországon is tarthassanak ilyet, de már nagyban. Az 1929. március 13-án tartott püspökkari értekezleten az új esztergomi érsek, Serédi Jusztinián szorgalmazta budapesti helyszínt, erre ki is jelölte időpontként 1938-at, Szent István halálának 900. évfordulóját. A hercegprímás alkalmasnak látta a magyar katolicizmust arra, hogy az egész világ előtt szerepeljen egy ilyen rendezvény keretei között.

Külföldi vendégeknek csodaszép parkot

A ferencrendi szerzetesek szegedi rendháza ezt követően széleskörű mozgalmat indított, hogy Szegedet is minél nagyobb mértékben bekapcsolják abba az óriásinak ígérkező idegenforgalomba, amelyre a világkongresszus alkalmából számíthatott Budapest vidéke. Bíztak benne, hogy a fővárost meglátogató külföldiek egy része vonatra száll, és leutazik majd Szegedre is, ezért a rendház céltudatosan készült is az eseményre, az alsóvárosi templomban például hónapokon át tartó felújítási munkákat kezdtek. Az évszázados főoltárt például, amelynek gerendái elkorhadtak, még 1936 őszén lebontották, szétszedték, és megrongálódott faragványait is helyreállították számos más javítási munka mellett.

A templom restaurálási munkálatai olyan jól haladtak, hogy az egyházi és városi hatóságok által kijelölt időpontban, 1938. június 5-én megtörténhetett annak ünnepélyes újraavatása. A nagy eseményre nemcsak helyi előkelőségeket, hanem országos tekintélyű vendégeket is vártak. Szeged főispánjának egy 1938. május 31-én kelt jelentéséből tudjuk, hogy az ünnepségeken való részvételét jelezte József főherceg, gróf Teleki Pál kultuszminiszter és Hóman Bálint tárcanélküli miniszter is; a június 5-ei ünnepségre azonban egyikük sem tudott eljönni váratlanul közbejött események következtében. József főherceg például bánkúti uradalmának felügyelője hirtelen halála miatt volt kénytelen kimenteni magát, akinek temetésén vett részt.

Az újjáalakított templom felszentelését Glattfelder Gyula megyéspüspök tulajdonképpen már június 4-én elvégezte, de másnap – pünkösd vasárnapján – folytatódtak az avatóünnepségek. Délelőtt 10 órakor Glattfelder ünnepélyes nagymisét celebrált, majd a templom előtti téren több ezer hívő jelenlétében díszközgyűlést tartott a Szeged–Alsóvárosi Római Katolikus Egyházközség. A gyűlést P. Schneider Vencel, a ferences kolostor házfőnöke és alsóvárosi plébános nyitotta meg. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akiknek áldozatkészsége és adakozása lehetővé tette a templom restaurálását, amely költségei mintegy 100.000 pengőt tettek ki.

Ezután Pálfy József polgármester mondta el ünnepi beszédét, és itt jelentette be, hogy a város legközelebbi közgyűlése elé terjeszt egy javaslatot, miszerint a templom körüli Mátyás király teret nevezzék el Hunyadi ligetnek. Kijelentette azt is, hogy

a város hatósága minden tőle telhetőt megtesz, hogy valóra váljon gróf Klebelsberg Kuno elgondolása,

amely értelmében stílszerűen kiképzett park létesülne a templom körül, a magyar történelem Szegedhez kapcsolódó dicső alakjainak – Hunyadi Jánosnak, Szilágyi Erzsébetnek, Hunyadi Lászlónak, Kapisztrán Jánosnak és Mátyás királynak – ércből, illetve márványból készült szobraival. Egy dologról azonban nem beszélt Páfly: arról, hogy 1938-ban a városnak e terv kivitelezésére nem volt pénze, és – bár ezt akkor még nem láthatta pontosan előre – a háború miatt később sem lesz.

Változó tervek, elégedetlen szegediek

A Hunyadi liget, vagy ahogyan a korabeli sajtóban írták, Hunyadiak Ligete terveit Kertész K. Róbert, Klebelsberg Kuno gróf államtitkára készítette el még 1930 körül. Azért akarták megvalósítani, mert Szegednek akkori történészek szerint is igen sok köze volt a Hunyadi családhoz. Igazából 1931 óta maga Mátyás király már jelen volt a téren, és van ma is, ugyanis a Bautzeni Mátyás-emlékmű mását már elhelyezték a templom oldalán akkor. Ennek az eredetije az 1486-ban készített, és a bautzeni városkapu kaputornyán elhelyezett Mátyás-emlékmű, amelyet Mátyás egyetlen hiteles képmásának tartanak, mivel a legenda szerint személyesen ült hozzá modellt. A másolat azonban a hamis történelmi romantika jegyében került 1931-ben az alsóvárosi templom falára, abból a felvetésből, hogy a templom építését annak idején maga Mátyás király pénzelte.

Úgy tartották, hogy ha már Mátyás megvan, meg kellene csinálni a szüleinek, Hunyadi Jánosnak és Szilágyi Erzsébetnek a szobrát is. Ezek a szobrok a templommal szemben kaptak volna helyet, de azt nem tudjuk, hogy pontosan hol. Ami biztos, hogy a Kertész-féle tervet igen korán, már 1938-ban elvetették, mondván, annak megvalósítására egyhamar nem lett volna fedezet. Ekkor már tudták azt is, hogy a világkongresszusra nem fognak elkészülni a parkkal. Az új terveket Gulácsy Béla városi főkertész készítette, és egy korabeli újságcikk szerint ez már sokkal jobban simult volna a templomhoz is, olyannyira, hogy kiemelte és -hangsúlyozta volna annak architektúrai hatását.

Liget a téren belül

A polgármester ezt követően el is kezdett intézkedni a Hunyadi liget megvalósítása ügyében, pont úgy, ahogyan ma is számos politikus tenné: megkérte a kormányt, hogy fizessék ki a szobrokat. Pálfynak azonban nemcsak a pénztelenség okozott gondot, hanem az is, hogy annyian ellenezték a tér átnevezését, hogy végül attól elállt a város. Az új megoldást abban látták, hogy akkor a Mátyás tér marad Mátyás tér, és azon belül hoznak létre egy ligetet Hunyadiékról elnevezve.

Mivel azonban a kormánytól sem érkezett támogatás a liget kialakítására, de még a szobrok állítására sem, új utat kerestek a finanszírozáshoz. Erre egészen 1940-ig kellett várni, amikoris Glattfelder Gyula püspök megrázó hangú nyilatkozata után Horthy Miklósné 20.000 pengős adománnyal akciót indított a nyomorgó képzőművészek megsegítésére. Ebbe az akcióba kívánt bekapcsolódni Szeged városával Pálfy is, hogy az adományokból meg tudják valósítani a Hunyadi ligetet.

A kezdeményezésről 1940 januárjában meg is jelent egy cikk a Délmagyarországban A Hunyadiak Ligetének megteremtésével segitsünk a nyomorgó képzömüvészeken címmel, melyben ekkor már arról írtak, hogy a Hunyadi liget terve már 1932-es halálával szinte a feledésbe merült, ami mint tudjuk, túlzás, hiszen 1937–38-ban folyamatos diskurzus volt a megvalósításról. Pálfyék terve ekkorra már az volt, hogy a szobrokat magukat fiatal képzőművészekkel készíttetik el különféle „városi támogatásokból” (melyek valószínűleg nem a város, sokkal inkább annak lakóinak és cégeinek kasszájából jöttek volna), a város pedig fizetné a talapzatokat és az elhelyezés költségeit. Annyira nem volt pénze Szegednek, hogy még így is csak három–négy év alatt tudták volna véghez vinni a tervezett hat szobor felállítását (azért hat, mert ekkorra már a listán szerepelt Kapisztrán János és Janus Pannonius is).

Hunyadiak ligetét a semmitmondó Stefániából

1942-ben Bálint Sándor írt egy szókimondó cikket a Délvidéki Szemle című lapba, mely cikke a Délmagyarországnak köszönhetően a szegediek számára is elérhető volt (a modern technikának köszönhetően pedig ma ismét az). Bálint elsőként arról írt, hogy alapvetően hülyeség ragaszkodni a Mátyás térhez, mint helyszín, hiszen az már a XIX. században kiderült, hogy Mátyás király egy fityinggel sem támogatta a templom felépítését. A néprajzkutató szerint alapvetően nem feltétlenül rossz a helyszín, és lehetne mondjuk azt mondani, hogy azért kerüljön oda a Hunyadi liget, mert ez egy szép, a Hunyadiékkal egykorú helyszín, de

azt Bálint Sándor sem akarta, hogy történelmi hazugságokra épüljön fel a szoborpark.

Felvetette azt is, hogy a templom körüli tér majd' háromszáz évig, a XVIII. század legvégéig ősi keresztény szokás szerint temető volt. „Kegyeletes dolog-e a régen porladó, az apokaliptikus török időkben helytálló szegedi ősök hamvai fölé nemes történelmi hangulatú, de mégis csak profán alkotások állítása? Vajjon nem fog-e valamelyik együgyű, de mélyhitű búcsújáró lélek előttük imádkozni?” – tette fel kérdéseit.

Szerinte a Mátyás téren inkább a vallás terén lehetne erősíteni, például Mária-kutat létesíteni a zarándokoknak, a Hunyadiakat meg egy az egyben a Stefánián felállítani, a szegedi belváros Tisza-partján. Ötletét kifejtve leírta, hogy az akkori stefániai szobrokat szerinte érdemes lehetett volna elszállíttatni; Erzsébet királynét az újszegedi Erzsébet ligetbe, Dankó Pistát is talán Újszegedre, ahol találnak neki „valami intim hatású térséget”, Klauzál Gábor szobrát (ez van a Móra Ferenc Múzeum mellett, a trolibuszmegállónál) pedig a Dóm téri Pantheonba helyeztette volna át.

„A vár patinás, történelmi, Hunyadiakat is idéző hangulata, a hatalmas fák, a felszín művészi egyenetlenségei, a közeli Tisza megfelelő dekorativ keretet és lehetőséget nyujtanak a terv számára és igy Szeged, a terek városa ujabb artisztikus térkompozicióval lenne gazdagabb” – fejtegette Bálint Sándor.

Azt nem tudni, hogy Bálint hatására-e, de 1943-ban, mindössze negyed évvel írása után, Szeged városfejlesztési bizottsága, amikor három ülésen tárgyalták „Szeged művészi kialakításának” terveit, már a Stefániát javasolta, mint leendő helyszín a Hunyadiak ligete számára. Az erről szóló újságcikkben is propagálták, hogy a sétány mostani „semmitmondó” neve helyett Hunyadiak ligete legyen. De mivel a II. világháború már lassan a vége felé járt, és egyre csak közeledett a szovjetek „felszabadítása” is, a tervek sohasem valósultak meg.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen.