Szijjártó: Önök is raknak ki rólam ezeréves képeket, én is illusztrálhatom így a munkámat

2022. május 18. – 11:16

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt gondolom, hogy akinek kétsége van afelől, hogy dolgozom-e eleget, vagy sem, kérdezze meg Tordai képviselő urat, aki most arról panaszkodott, hogy minek utazok annyit” – mondta Szijjártó Péter a Telex kérdésére azzal kapcsolatban, miért rakott ki a Facebookra egy irodában telefonálós képet 2020 augusztusában, amikor éppen az Adrián egy jachton nyaralt. Amikor arról kérdeztük, miért nevezi ezt magánutazásnak, miközben szerinte ott is dolgozott, hozzátette:

„Ezt a fajta megközelítést nagyon inkorrektnek tartom, mert önök is csomószor alkalmaznak szerintem olyat, hogy amikor rólam hírt adnak, akkor egy ezeréves képet tesznek egy olyan eseményről, aminek semmi köze ahhoz, ami éppen van. Ott ha jól emlékszem a telefonos tárgyalásokról számoltunk be, és ott valóban volt olyan kép, amin éppen telefonálok.”

Szijjártó magyarázata szerint ugyanis ő akkor nyaraláson volt, de közben telefonon tartotta a kapcsolatot a magyarországi és a külföldi kollégáival is. Hozzátette, hogy mint két iskolás, éppen a kamaszkor előtt álló gyermek édesapja, úgy gondolja, az ő fiainak is szüksége van arra, hogy az apjuk foglalkozzon velük. Ezért szoktak nyáron két hétre, karácsonykor pedig egy hétre elutazni, az már csak az ő munkájának az adottsága, hogy ilyenkor is dolgoznia kell.

Arra a kérdésünkre, hogy miért pont Szíjj László jachtján nyaralt, Szijjártó továbbra sem akart választ adni. Szerinte az a magánügye, hogy hol tölti a szabadidejét, ezzel soha semmilyen előírást és törvényt nem sértett meg.

2020 augusztusában az Átlátszó robbantotta az ügyet, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László Duna Aszfalt-tulaj luxusjachtján töltötte a belarusz válság diplomáciai szempontból elég intenzív napjait. Ez akkoriban azért vetette fel a korrupció gyanúját, mert Szíjj László cégei egymás után nyerték a közbeszerzéseket, sokak szerint pedig ettől nem függetleníthető, hogy az egyik kormánytag az ő jachtján nyaralt.

A másik probléma az volt, hogy Szijjártó külügyminiszterként akkor a koronavírus-járványra való tekintettel az otthon maradásra szólította fel a magyarokat, miközben ő külföldön nyaralt. Később a gyámügy is rászállt arra a 17 éves politikai aktivistára, aki az ügy ellen tiltakozásként jachtparkolót festett a Külgazdasági és Külügyminisztérium parkolójába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!