Az ellenzék szerint Orbán rendszerében nem dönthet a nép népszavazáson

2022. május 18. – 17:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Hétfőn szó szerint azt mondtam a parlamentben, hogy amíg az Orbán-rendszerben élünk, addig a magyar nép soha, semmilyen kérdésben sem dönthet majd népszavazáson – írta ”Na ugye„ című közleményében Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció képviselője arra reagálva, hogy az Alkotmánybíróság elkaszálta Karácsony Gergely két népszavazási kérdését. Szerinte “Orbán Viktor törvénytelen kormánya megszállta Magyarországot és tönkreteszi a hazát”. A DK képviselője hétfőn kijelentette, hogy a párt továbbiakban nem fog népszavazást kezdeményezni vagy népszavazási kezdeményezést támogatni.

Az LMP szerint a kormánypárt azért nem akarja a népszavazást, mert ”pontosan tudják, hogy a magyar emberek többsége azt gondolja, hogy a Fudan Egyetem megépítésénél fontosabb, hogy a magyar diákoknak legyen elegendő kollégiumi férőhely, ahogy azzal is egyetértenek, hogy nevetséges három hónapra adni álláskeresési járadékot egy olyan országban, ahol a munkakeresés átlagos ideje majdnem másfél év„. Csárdi Antal azt írta, egyértelmű, hogy a Fidesz meggyőződése szerint – legyen akár kormánypárti, akár ellenzéki kezdeményezés – Magyarországon akkor lehet népszavazást rendezni, amikor a Fidesz ezt saját szempontjából előnyösnek tartja.

Donáth Anna, a Momentum elnöke azt írta a döntésről a Facebookon, hogy ezzel a lakhatást kereső diákok és a bajba jutott dolgozók veszítik a legtöbbet.

Az Alkotmánybíróság szerdán kihirdetett döntése értelmében sem a Fudan Egyetem, sem pedig az álláskeresési járadék ügyében nem lehet népszavazást tartani. Karácsony Gergely főpolgármester szerint az Alkotmánybíróság tagjainak többsége a két népszavazási kezdeményezést elkaszáló szerdai döntésével a Fidesz politikai elvárásait teljesítette.

Karácsony úgy fogalmazott: úgy tűnik, a kormánypártok csak hivatkozni szeretnek a népre, de igazából félnek tőle. Az Alkotmánybíróság, amelynek erkölcsi integritása egykor minden magyar büszkesége lehetett, "néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve mára zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye lett" – írta, hozzátéve: az utókor ítél majd felettük is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!