Csák János: A legfontosabb feladatom, hogy hű legyek az Alaptörvényhez

2022. május 18. – 11:23

Csák János: A legfontosabb feladatom, hogy hű legyek az Alaptörvényhez
Csák János a népjóléti bizottság meghallgatásán – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Csák Jánost a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetésére kérte fel Orbán Viktor, az egykori londoni nagykövetet szerdán hallgatta meg a népjóléti bizottság. Minden új kormány megalakulása előtt meghallgatják a minisztereket a parlament olyan bizottságai, amik az adott miniszter felelősségi területével foglalkoznak. A meghallgatások sora Szijjártó Péterrel kezdődött, a külügyminiszter a gazdasági bizottság előtt beszélt a kormány terveiről.

A jobboldali, polgári elkötelezettségéről ismert Csák János bevezetőjében arról beszélt, hogy milyen feladatokat határozott meg Orbán Viktor, amikor felkérte a minisztérium vezetésére. Azt is megjegyezte, hogy egy új tárca az övé és különleges portfólióval rendelkezik.

Helyenként meglehetősen filozofikus előadásában a miniszterjelölt arról beszélt, hogy melyek azok az emberi jók, amik a Fidesz intézkedéseit motiválta az elmúlt 12 évben; mit is jelent a kultúra és a civilizáció; milyen céljai vannak az innovációnak és a vállalkozásfejlesztésnek; mi a morál és az ideálok szerepe az emberek életében. „Az ember nem élhet ideálok nélkül, ezeket a családban, iskolákban, egyházban adjuk át. Gondoskodni kell arról, hogy ezek az intézmények generációkon keresztül meg tudják ezt megtenni” – ezzel magyarázta az egyház, a kulturális intézmények, az oktatás és a sport fontosságát.

A felsőoktatásról azt mondta: az a feladatunk, hogy embereket képezzünk ki, akik „tisztában vannak a miértekkel és profik a hogyanokban”. Konkrét intézkedéseket nem említett bevezetőjében, például hogy tervez-e változtatásokban a családtámogatások rendszerében vagy a felsőoktatás területén.

Annyit megjegyzett Csák, hogy az infláció, az orosz-ukrán háború és az energiaárak miatt kemény lesz a következő négy év. „Már jól vagyunk, ha reálértéken meg tudjuk tartani a mostani forrásokat. Hatékonyságjavítással és a teljesítményméréssel, annak kikényszerítésével kezelni tudja majd a problémákat.”

A bizottság DK-s alelnöke, Komáromi Zoltán azt kérdezte Csáktól, hogy mennyire lesz hatékony a határterületeket együttműködése a tárcán belül. Az ellenzéki politikus szerint a minisztériumi struktúra megnehezíti ezt. A miniszerjelölt erre azt mondta, hogy valóban „szokatlan” a tárca felépítése, de szerinte azok a cégek sikeresek, amelyek agilisan működnek. Mol-elnökként is annak köszönhette a sikerét, hogy munkatársai rugalmasan kezelték a szervezeti struktúrát, mondta. Jövőminisztériumnak nevezte a tárcáját, ami szerinte maga egy innováció. Legfontosabb feladatának azt nevezte meg, hogy hogy hű legyen az Alaptörvényhez.

„Ez az egyetlen és végső iránymutatás.”

Szabó Tímea (Párbeszéd) kudarcosnak nevezte a kormány családpolitikáját, szerinte nem nőtt érdemben a családok gyermekvállalási kedve, a csok miatt nőttek az ingatlanárak, a fiatalok nehezebben jutnak lakáshoz.

A népesedéspolitika felvetésekre azt mondta Csák: mindig a trendeket figyeli, és azt látja, hogy 2010 óta a magyar termékenységi mutatók nőttek a legjobban Európában, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a szülőképes nők száma csökkent. Ettől függetlenül javult a családok gyermekvállalási kedve, sikeres a kormány családpolitikája. „Nekem bejött” – jegyezte meg, megemlítve, hogy öt unokája van.

A jobbikos Varga Ferenc arra kérdezett rá, hogy tervezi-e a családtámogatási támogatások kiterjesztését, hogy szegényebb társadalmi rétegeket is hozzájuthassanak. Jó felvetés, mondta Csák, és azt ígérte, hogy utána fog nézni a lehetőségeknek. Tragikusnak nevezte, hogy a roma lakosság mindössze 1 százaléka tanul felsőoktatásban.

A meghallgatás végén a bizottság támogatta Csák János miniszteri kinevezését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!