Budapesten leomlott két szint egy Böszörményi úti üresen álló épületből, a rendőrség nyomoz

2022. május 16. – 16:01

Budapesten leomlott két szint egy Böszörményi úti üresen álló épületből, a rendőrség nyomoz
A baleset helyszíne – Fotó: Rovó Attila / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nagyobb önkormányzati építkezés zajlik, de az biztos, hogy ez nem tervezett bontás volt – jelezték olvasóink. Elértük a hegyvidéki Önkormányzatot, de ők semmit nem tudtak mondani az esetről, de azt kérték, hogy írásban tegyük fel a kérdéseinket. Ahogyan, egy éppen a környéken tartózkodó forrásunk mondta, maga a bontás tervbe volt véve, de váratlanul két emelet elindult a másik, vagyis az utcafront irányába.

Másik olvasónk azt jelezte, hogy a törmelék az utcára zúdult, megállt a gépkocsiforgalom, nincsen villamos-közlekedés, a helyszínre tűzoltók érkeztek. Abban lehet bízni, hogy mivel az épület már eleve el volt paravánozva, hogy senki nem volt alatta. Ugyanakkor az biztos, hogy nem úgy tervezték, hogy az utcára zúduljon a törmelék.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresése azt közölte: ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indítottak eljárást.

Több autó megrongálódott Budapesten, egy XII. kerületi épület bontása közben hétfő délután

– tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese az MTI-t.

Fotó: Rovó Attila / Telex
Fotó: Rovó Attila / Telex


Kolozsi Péter elmondta:

a Böszörményi út 22. alatti hatemeletes, bontásra ítélt épület darabjai az útra hullottak. A katasztrófavédelem keresőkutyás egysége kétszer is átvizsgálta a romokat. Sérültet nem találtak. A helyszínre statikust hívtak. Az útszakaszt teljes szélességében lezárták

– tette hozzá.

A balesett miatt az 59-es villamos helyett a Széll Kálmán tér és a Márton Áron tér között pótlóbusszal lehet utazni. A 102-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Királyhágó tér, a Kiss János altábornagy utca, az Apor Vilmos tér és a Széll Kálmén tér felé a Szendi árok megállót sem. A 212-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Kiss János altábornagy utca és a Svábhegy felé a Királyhágó tér megállót sem – ismertették.

Fotó: Rovó Attila / Telex
Fotó: Rovó Attila / Telex

A beruházó BBSZ Ingatlan 2022 Kft. a Facebook-oldalán azt közölte: a balesetet az okozta, hogy az irodaház felső szintje beomlott és ezért jelentős mennyiségű törmelék került az épület előtt lévő járda- és útszakaszra. A Böszörményi út érintett szakaszán a járdát és a parkolót a múlt hét óta kerítéssel és védőhálóval vették körbe, amelyet mindkét végén a kivitelező munkatársai őriztek. Ennek is köszönhető, hogy nem történt sérülés a beomlás során, írták.

A statikai vizsgálat mellett az építésfelügyelet bevonásával azt is vizsgálják, hogy a bontást végző alvállalkozó, az Alba-Fém Kft. szabályosan és szakszerűen járt-e el a munkálatok során. A vizsgálatok eredményéről tájékoztatni fogják a közvéleményt, illetve a hatósági vizsgálatok lezárultával haladéktalanul elvégzik a veszélyelhárítást.

Korábban a Portfolio.hu írt arról, hogy a hegyvidéki Önkormányzat úgy döntött, saját maga alapít projektcéget és végzi el a teljes ingatlanfejlesztést, a projektcég alapítását a képviselő-testület jóváhagyta. Az elmúlt hetekben már hozzánk is érkezett panasz a bontásra. A civilek elsősorban a közeli óvodásokat érő porra, illetve az esti munkálatok zajártalmaira figyelmeztettek. Egyik olvasónk be is küldte az összefoglalt civil panaszokat, akit érdekel az építkezés lakossági megítélésének ez az oldala, itt érheti el az összegyűjtött anyagot.

Itt pedig a Kétfarkú Kutya Párt FB-bejegyzése és fotói láthatóak a korábbi, áldatlan állapotokról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!