Kövér László: Az orosz-ukrán háború valójában egy amerikai-kínai háború

2022. május 16. – 08:53

Másolás

Vágólapra másolva

Európa nemzetállamainak és az EU vezetését is egy olyan politikai garnitúra tagjai vették át, akiknek sem szellemi képességeik, sem morális tartásuk alapján nem lenne ott a helyük, csak gyenge utánzataik elődeiknek – mondta Kövér László a Hír Tv Bayer show című műsorában, miután párttársa, Bayer Zsolt idézte a házelnök Európa-napon a parlamentben mondott beszédét, amelyből azt emelte ki, hogy „Európa eszménye és valósága között még soha nem tátongott akkora szakadék, mint napjainkban.”

Kövér szerint a folyamatokat nehéz lenne persze leegyszerűsíteni, hiszen a romlásnak már az is jele, tünete, hogy „ilyen figurák kerülnek” hatalomra Európa egyes országaiban. Azt persze elismertre, hogy az európai nemzetközösségnek reagálnia kell a világ változásaira, de nem látja, mi a célja a nemzetállamok együttműködésén alapuló politika visszaszorításának, mert „ez már a kommunistáknak sem sikerült”.

Kövér, aki ma már nem is az „értelmiségiek árulása, vagy mondjuk ki, elhülyülése következtében”, hanem szerinte a tengeren túlról támogatott birodalomépítési törekvésből kívánja az Európai Unió megtörni a nemzetállamok szuverenitását, holott egy ilyen birodalom sem hozza el a kánaánt. Mint mondta,

az Európai Egyesült Államoknak csak formálisan lenne a tartományi központja Brüsszelben, a valódi birodalmi központ az óceánon túl van.

A magyar Országgyűlés elnöke szerint az Európai Unió végrehajtó testülete, a szerződések őre azaz Európai Biztosság fő céljának tekinti a tagállamok gazdaságának romba döntését. A házelnök ezzel kapsolatban a műsorban azt is világossá tette, szerinte az olajembargó bevezetése tovább növelné Oroszország gazdasági forrásait, és az EU Amerika érdekeit szolgálva, saját tagországai gazdaságát dönti romba az Oroszország elleni szankciókkal. A házelnök jelezte, nem geostratégiai elemző, de számára úgy tűnik, sokan történelmi sérelmeik miatt akarnak most leszámolni Oroszországgal, ami azonban – szerinte – nem fog sikerülni, vagy ha sikerülni fog, akkor olyan árat fognak fizetni, amilyet nem szeretnének.

Kövér László szerint ugyanis egy hetedikes, vagy hatodikos diák szellemi szintjén is fel lehet fogni azt, hogy:

az orosz-ukrán háború valójában egy amerikai-kínai háború, amelyben az Egyesült Államok célja az, hogy Európát leválassza egy nagyobb földrajzi, eurázsiai egységről.

Mindezt követően a házelnök a magyarországi választásokról is felvillantotta geopolitikai elméleteit: maga ugyanis idén azért örült jobban a Fidesz választási győzelmének, mert volt benne egy kicsi káröröm az ellenzékkel szemben, amely „idegen érdekeket” szolgál, és borzasztó szellemi és morális állapotban van.

Na végre, azt kapták, amit megérdemeltek. (…) Akkorát estek arcra, mint az ólajtó, és ez már járt nekik

– mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy a fideszeseknek nem szabad hosszabb belefeledkezniük az örömködésbe. Komolyan kell venni azt, amit Orbán Viktor a győzelmi beszédében mondott, hogy egy világ fogott össze ellenük, ami továbbra sem változott. Az ellenzékiek csak eszközök egy olyan játszmában, ahol a valódi szereplők az országhatáron kívül vannak.

A Fidesznek a jövőben sem az ellenzéket kell majd legyőznie, hanem irányítóit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!