A Párbeszéd képviselői nem hallgatták meg Orbán Viktor beiktatási beszédét

2022. május 16. – 15:25

A Párbeszéd képviselői nem hallgatták meg Orbán Viktor beiktatási beszédét
Jámbor András, Tordai Bence, Mellár Tamás Fotó: Párbeszéd facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Megkésett, nem ad választ a fontos kérdésekre, nem ítéli el kellő mértékben Oroszországot – elsősorban ezen indokok miatt nem voltak kíváncsiak a párbeszédesek a beszédre.

Tordai Bence, Mellár Tamás, illetve Jámbor András, vagyis a Párbeszéd parlamenti képviselői tartottak sajtótájékoztatót, amelyet a Facebookon is közvetítettek.

Tordai Bence elmondta, hogy a Párbeszéd azokat a szavazókat képviseli, akik nem szeretnék Orbán Viktort miniszterelnökségét, így a szavazáson részt vettek, nem támogatták a kormányfőt, de ezzel kisebbségben maradtak.

Utána azonban,

a beszédét nem hallgattuk meg, mert a választás előtt semmit nem osztott meg a választókkal arról, hogy mit szeretne. Ez a beszéd már elkésett, ez is antidemokratikus volt, mint ahogyan az is, hogy az erőforrások elosztása aszimmetrikus a pártok között.

Mint mondta, értelmetlennek látja, hogy a programhirdetéshez asszisztáljon.

Mellár Tamás is hasonlóképpen vélekedett, szerinte a kormányfő

az elmúlt 12 évben nem élt a lehetőséggel, hogy a kétharmaddal és a hatalmas európai forrásokkal modernizálja az országot, hanem egy félfeudális rendszert épített ki, amit választáson nem lehet legyőzni, a V4 többi tagja más utat járt be, sokkal sikeresebben.

Orbán Viktor nem szolgálni szeretné ezt a népet, hanem uralni, ehhez én nem adom a nevemet – mondta a képviselő, akinek az sem tetszett, hogy Orbán nem szakított határozottan a putyini rendszerrel és ez a háború egy választóvonal.

Jámbor András pedig azt mondta, hogy három nagy válság van az országban,

  • megélhetési
  • élelmiszer
  • infláció

a képviselő úgy érezte, hogy ezek ügyében a kormány nem tesz elég lépést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!