Telefonon beszélt a cseh belügyminiszterrel Pintér Sándor a Prágába menekült ukrán-magyar romák sorsáról

2022. május 13. – 14:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva



A prágai média tudósítása szerint a cseh főváros vasúti főpályaudvarán többszáz ukrajnai roma tartózkodik, jórészt Kárpátaljáról. A tudósítás szerint a helyzetük egyre romlik, a menekültek a várótermekben vagy a számukra kijelölt vasúti szerelvényekben tartózkodnak, kevés élelemmel, rossz higiéniai körülmények között. Tudatták, hogy az ilyen státusú embereknek nincs jogosultságuk a menekülteket megillető segélyekre Csehországban.

„Felkértem a magyar felet a vizsgálatok néhány napon belüli gyors és következetes elvégzésére, hogy a cseh fél hivatalosan megtudhassa, van-e vagy nincs az illető személyeknek magyar útlevelük” – mondta csütörtökön Vit Rakusan cseh belügyminiszter.

A Telex kérdésére azt válaszolta a Belügyminisztérium, hogy „a cseh és a magyar belügyminiszter 2022. május 12-én telefonon folytatott egyeztetésükön – egyebek mellett – áttekintették a kialakult helyzetet, és kölcsönösen kijelölték azokat a személyeket, akik javaslatokat dolgoznak ki a felmerült problémák megnyugtató megoldására.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!